Fábián, Sebestyén
1 °C
7 °C

Élelmiszerár-robbanástól tartanak az agrárszervezetek

2020.11.25. 09:13

Közös nyilatkozatban fogalmazták meg aggályaikat a térség agrárszervezetei az Európai Unió (EU) 2030-ig szóló stratégiájával kapcsolatban, amely az élelmiszerárak jelentős emelését hozhatja magával – írta a Magyar Nemzet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarára hivatkozva. Az Európai Bizottság (EB) drasztikusan korlátozná a növény- és állatbetegségek elleni szerek használatát – a kamara szerint anélkül, hogy számolt volna ennek következményeivel.

Brüsszel a növényvédő szerek és az antibiotikumok felhasználását 50, a műtrágyáét 20 százalékkal csökkentené 2030-ig, miközben az ökológiai területek nagyságát a jelenlegi 8-ról 25 százalékra növelné. Az agrárszervezetek arra figyelmeztettek, hogy az EB nem készített előzetes hatástanulmányt, így senki sem tudja, hogy a drasztikus, valamennyi tagállamra kötelező terv milyen következményekkel járna.

Kapcsolódó

Agrárkamara: szükség van a növényvédő szerekre

Az elmúlt években csak egyetlen riasztás történt olyan növényvédőszer-maradék miatt, amit EU-ban termelt áruban mutattak ki.

Erősödik a politikai nyomásgyakorlás és a zöldlobbi, ezért egyre többen félnek az egészséget nem veszélyeztető szerektől, amelyek használata az EU-ban nemzetközi szinten a legszigorúbb szabályok betartásával lehetséges. Frans Timmermans, az EB zöldcélokért felelős alelnöke „azzal fenyegette meg a tagállamokat”, hogy amennyiben nem fogadják el az általa képviselt irányt, tovább késhet az új közös agrárpolitika elfogadása – írta a lap. 

Nagy István agrárminiszter korábban felháborítónak nevezte a Timmermans támogatását élvező csomagot. A tárcavezető szerint elfogadhatatlan, hogy a zöld célok aránytalanul csökkentsék az európai gazdák versenyképességét. A stratégia elfogadása az élelmiszerárak jelentős emelésével járna, visszavetné az élelmiszer-előállítást, és az olcsó, unión kívülről érkező, kevésbé biztonságos termékeknek teremtene kedvező feltételeket.