Nagyon viszik a Széchenyi Turisztikai Kártya hiteleit

2020.12.02. 20:10

Szeptember és november vége között 777 vállalkozó 30 milliárd forint szabadon felhasználható forrást igényelt a Széchenyi Turisztikai Kártya konstrukcióban – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség a távirati irodával. A befogadott hitelkérelmek csaknem 60 százalékát mikro-, mintegy egyharmadát kis-, a maradék csaknem 9 százalékát közepes vállalkozás nyújtotta be. A hitelösszeg felét kisvállalkozók, mintegy harmadát mikrovállalkozók igényelték.

A befogadott hitelkérelmek esetében a teljes igényelt összegből a legtöbb az éttermi, mozgó vendéglátásnak jut, majd a szállodai szolgáltatás következik. 

Kapcsolódó

A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a munkahelyek védelmét és a szakemberek megtartását nevezte a legfontosabbnak az idegenforgalomban. Guller Zoltán hozzátette:

a Széchenyi Turisztikai Kártyán keresztül bér- és működési költségekre is fordítható forráshoz jutnak a vállalkozások.

A közlemény szerint a Széchenyi Turisztikai Kártya előnyös hitelkonstrukciói enyhítik a járvány kedvezőtlen hatásait a turizmusban. A szabad felhasználású, kamat- és költségmentes támogatás felső határa 250 millió forint, a keretösszeg 100 milliárd forint, futamideje 1, 2 vagy 3 év. A vállalkozások a területi kereskedelmi és iparkamarák, a KAVOSZ Zrt. irodáiban illetve a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségénél igényelhetik a hitelt.