Már érzik a hazai sertéstartók a németországi afrikai sertéspestis hatását

2020.12.03. 07:35 Módosítva: 2020.12.03. 07:38

Már nyögik a hazai sertéstartók a németországi afrikai sertéspestis (ASP) hatását, amely 350 forint körülire vitte le az élő sertés kilogrammonkénti felvásárlási árát. Két hete ugyanis 1,27-ról 1,19 euróra csökkent a németországi élő sertés ára, a csökkenés pedig azonnal megjelent Magyarországon is, hiszen a nagy felvásárlók a saját áraikat a németországiakhoz igazítják – írja a Világgazdaság. 

A gazdasági lap emlékeztet, Németországban, az Európai Unió első számú sertéshúsexportőrénél szeptember 10-én észlelték az első afrikai sertéspestises (ASP) esetet, ami miatt bezárult az ázsiai piac a németországi hússzállítmányok előtt. Ekkor 1,47 euróról 1,27 euró­ra esett az ár, és ez a szint egészen november közepéig kitartott.

A legutóbbi áresés után 350 forintos kilogrammonkénti élősertés-ár alakult ki, ami a tonnánként 60 ezer forintos kukoricaár és a szintén drága szója mellett sokaknál okoz majd veszteséget.