Eladó a szentkirályszabadjai repülőtér egy része

DEGER20110626051
2020.12.08. 11:15

A szentkirályszabadjai repülőteret 1938-ban kezdték el építeni, 1951-ben pedig a szovjetek vették át az irányítását, és a legmodernebb harci repülőiket tartották ott. Később ismét magyar kézbe került a repülőtér, majd 2004-ben bezárták. Bár sokáig pedzegették, hogy Veszprém polgári légikikötője lehet a területen, ebből végül nem lett semmi.

Azóta sem kezdtek semmit repülőtérrel, ám úgy tűnik, csak mostanáig, az egyik, 40 ezer négyzetméteres területet ugyanis meghirdették – írja a Magyar Nemzet. A külterületi építési telek kereskedelmi, szolgáltató gazdasági terület, és elsősorban nem jelentős zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épületek elhelyezésére szolgál, legyen szó lakásról, igazgatási vagy irodaépületről, parkolóházról, üzemanyagtöltő-állomásról vagy sportlétesítményről.

A 40 ezer négyzetméteres területet 110 millió forintért árulják, a napokban pedig átadták a Honvédelmi Minisztérium logisztikai központját közvetlenül a repülőtér mellett.

(Borítókép: A honvédség bezárt repülőtere és bázisa a Veszprém megyei Szentkirályszabadja határában. Fotó: H. Szabó Sándor / MTI)