Piroska
-11 °C
-2 °C

Varga Mihály: január végéig marad a bértámogatás a vendéglátásban és turizmusban

2020.12.08. 17:05

A kormány január végéig meghosszabbítja az 50 százalékos bértámogatást a turizmusban és a vendéglátásban. A vendéglátás, a szálláshely, a művészeti, a szórakoztató és a szabadidő szektorokban a bértámogatással 140 ezer munkahelyet véd meg a kormány – jelentette be a pénzügyminiszter kedden a Facebook-oldalán közzétett videójában, az ágazati képviselőkkel folytatott egyeztetést követően.

Amennyiben később az ágazat szereplői kezdeményezik, az intézkedések meghosszabbíthatók a keddi döntés értelmében

– tette hozzá Varga Mihály, aki videójában közölte továbbá: az ágazati szereplők jelezték, hogy bár az eddigi kedvező intézkedések nagy segítséget jelentettek a fennmaradásukban, a veszélyhelyzet meghosszabbításával a munkahelyek védelme érdekében további segítségre van szükségük. Az MTI beszámolója szerint 

az adó- és járulékkedvezmények is megmaradnak

a tárcavezető közlése szerint, így az ágazatban működő vállalkozások mentesülnek a munkáltatói adóterhek megfizetése alól. Az eddigi lépéseket kiterjesztik az utazásszervezéssel foglalkozó cégekre is.

A pénzügyminiszter elmondta: a gazdaság újraindításában a magyar turisztikai szektornak is eredményesen kell részt vennie, s ehhez most az kell, hogy a költségvetés oldaláról is segítsék a fennmaradásukat, és megőrizzék a munkahelyeket.