Sok vendéglátós nem fog tudni felállni a padlóról

2020.12.15. 19:38 Módosítva: 2020.12.15. 19:39

Rengeteg bevételtől estek el idén a koronavírus-járvány miatt a vendéglátósok, és könnyen lehet, hogy a válság végéig sok vállalkozásnak be kell még zárnia – írja a napi.hu. 

A portál szerint az idei évben – a szilveszteri programok elmaradása által okozott bevételkiesést is figyelembe véve

 470 milliárd forinttal lesz kisebb a vendéglátóipar bevétele ebben az évben.

Ezzel megközelítőleg a kétharmadára esett vissza a forgalom, amely 2019-ben még 1464 milliárd forintot tett ki. 

A 2020-as év során először áprilisban estek vissza a számok a vendéglátásban, ezt követően viszont a nyáron valamelyest javult a vendéglátók helyzete. 

A második, őszi hullám azonban hanyatló pályára helyezte a vendéglátóipari vállalkozók nagy többségét, és könnyen lehet, hogy ebből a csapásból már sok vállalkozás nem tud felállni. 

Bár a kormányzat az áfakulcs csökkentésével és célzott állami támogatásokkal igyekszik kevésbé meredekké tenni a vendéglátósok zuhanórepülését, elképzelhető, hogy ezen intézkedések ellenére nagyon sok helynek be kell majd zárnia. 

A jövő szempontjából nagy kérdés lesz,

hogy 2021-ben meddig tartanak a kormányzati korlátozások.

Még a legoptimistább forgatókönyveket nézve is azzal lehet számolni, hogy az év első felében legfeljebb egy lassú, óvatos újranyitás várható, vagyis a vállalkozók nehezen tudják majd pótolni a kiesett bevételeket. 

A rendes kerékvágásba vélhetően 2022-ben állhat majd vissza a vendéglátósok élete, addig azonban – sajnos – 

nagyon sok vállalkozásnak le kell majd húznia a rolót.