Jön a Vinop, több mint 400 milliárd forintra pályázhatnak a vállalkozások

2020.12.18. 09:24

Az elsők között teszi elérhetővé a vállalkozásoknak az új, 2021–2027-es uniós fejlesztési időszak forrásait – közölte a pénzügyminiszter Facebook-oldalán. Varga Mihály bejelentette, hogy pénteken indul a Vállalkozásfejlesztési és innovációs operatív program (VINOP) első pályázatainak társadalmi egyeztetése.

Az első 4 pályázat 414 milliárd forintos keretösszeggel már január elején megjelenik,

nyárra pedig a kifizetések is megtörténhetnek.

A pénzügyminiszter kiemelte, hogy beruházásban, kutatásfejlesztésben, innovációban, képzésekben segítik a pályázatok a cégeket.

A járvány továbbra is veszélyezteti a magyar vállalkozások működését és a munkahelyeket. Úgy állították össze, hogy segítse a magyar gazdaság mielőbbi újraindítását

– hangsúlyozta Varga Mihály, és arról is beszélt, hogy minden eddiginél nagyobb operatív programról van szó, ugyanis már az első évben, azaz 2021-ben több mint kétezer milliárd forintnyi pályázatot hirdetnek meg.

Viszonyításképp elmondta azt is, hogy a mostani ciklus uniós szinten is jelentős programjában a Ginopban hét év alatt 3000 milliárd forint került a gazdaság vérkeringésébe.

A  pénzügyminiszter beszámolt arról is, hogy Magyarország a jelenlegi fejlesztési ciklus legeredményesebb forrásfelhasználó országai közé tartozik. A programot 110 százalékos mutatóval hajtották végre, több ezer cég fejlesztéseit segítette a program, és mintegy százezer munkahelyet védett meg.