Vince, Artúr
5 °C
11 °C

Van, aki örül az iparűzési adó csökkentésének

2020.12.20. 12:24

Az iparűzési adó felére csökkentéséről szóló bejelentés találkozik a gazdasági szereplők elvárásával, nagyon nagy segítséget jelent – mondta a Magyar Nemzetnek Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Szerinte

a döntés mentőövet dob a vállalkozásoknak.

Az érintett kör ugyan a multikkal szemben kisebb szereplője a gazdaságnak, de a munkavállalóik létszámát tekintve ez az egyik legnagyobb foglalkoztatói kör. 

Parragh László a lapnak kifejtette: az iparűzési adó szisztémája igazságtalan. Bevétel alapján kell fizetni, tehát annak a cégnek is teher, amelyik egyáltalán nem nyereséges. Az árbevétel két százaléka az adó, a most megnevezett kör viszont jövőre csak ennek az ötven százalékát fizeti meg a következő évben.

Ismét kritizálta Karácsony Gergely főpolgármester korábbi félszázalékos, válságkezelési célú ipaemelési kezdeményezését is. Mivel azonban a kormány már megtiltotta az önkormányzati helyi adók emelését, újak kivetését, továbbá az önkormányzati szolgáltatási díjak növelését is, ezért azok a cégek sem járnak nagyon rosszul, amelyeknek most nem változott a kötelezettségük a helyi iparűzési adó fizetése kapcsán, és továbbra is az árbevételük utáni két százalékot fizetik meg. Tehát nekik ugyan most nem csökken a terhük, de nem is emelkedhet – hangsúlyozta Parragh László.  

Senkinek nem érdeke, hogy az önkormányzatok lehetetlen helyzetbe kerüljenek, de a közterhek viselésében mindenkinek részt kell vállalnia.

Az ellenzéki önkormányzatok adót emeltek volna, miközben érdemben nem veszik ki részüket a válság kezeléséből.

Most mindenkinek segítenie kell – hangsúlyozta Parragh László, aki egyúttal a kiterjesztett bértámogatást is kedvezőnek nevezte.