Villanyautó-gyártásba fogtak a lengyelek

A lengyel autóiparról a legtöbbeknek a Polski Fiat juthat eszébe, ám a korábban közkedvelt kisautó inkább relikviának számít már.  Most azonban egy igazi, XXI. századi gigaberuházást jelentettek be Lengyelországban, ahol saját fejlesztésű elektromos autókat fognak gyártani – olvasható az onet.pl oldalán. 

A Katowicéhez közeli Jaworznóban fogják gyártani az elektromos autókat. Az Izera a gyártást nagyjából 2021 negyedik negyedében kezdi el. Ha minden a tervek szerint halad, az első villanyautó 2024-ben kerül ki a futószalagról  – írta a Napi.hu

A beruházás kétmilliárd złotyba kerül (160 milliárd forintba),

és a lengyelek célja, hogy amolyan motorizációs forradalmat vigyenek végbe.

A lengyel környezetvédelmi miniszter, Michał Kurtyka azt mondta, hogy azért támogatta a kormány a gyár létrehozását, mert ez lesz az egész szektor fejlődésének fókuszpontja, ami fejleszti a járműipart, és munkahelyeket is teremt a régióban.

Az új gyár legalább háromezer embernek ad majd munkát, és ezzel a régióban a PSA Opel (Gliwicében) és az FCA Poland (Tychyben) gyára mellett, illetve további hetvennyolc más autóalkatrész-gyártó üzem társaságában újabb autóipari üzem létesül. 

Kapcsolódó

A vártnál gyorsabban tör előre az elektromos autózás

A beszállítók nehéz feladat előtt állnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák minden idők második legjobb idejével nyert 200 pillangón

A szám világrekordja is az övé, Michael Phleps cápadresszben sem úszott jobbat a magyar világbajnoknál.

március 24., 11:58

  • Belföld
A Momentum petíciót indít, hogy maximum 8 évig lehessen valaki miniszterelnök

Az ellenzéki párt egy régi jobbikos javaslatot melegít fel.

tegnap, 16:07

  • Belföld
Csütörtökön végre tavasz lesz

Annyira a szél sem fúj majd.

március 24., 18:24

  • Kultúr
Lakatos Márk: A melegeknek jutalmat kéne adni, mert ők nem szülik tele a Földet

Azoknak meg különösen, akik a heterók eldobott gyerekeit nevelik fel.

március 22., 12:28

  • Belföld
Eddig 60 pedagógus halt meg koronavírus miatt Magyarországon

A PSZ szerint senkit nem szabad visszaengedni a tantermekbe, amíg nincsenek beoltva a pedagógusok és a gyerekek.

március 24., 16:41