Ismét pályázható a kutatói bértámogatás

2021.01.04. 10:55

Mától ismét lehet pályázni a kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI) szektor bértámogatására. A program a koronavírus-járvány első hulláma után mintegy 23 ezer magasan képzett szakember munkahelyének megtartásához járult hozzá, összességében több mint 17 milliárd forinttal. A támogatást, többek között, mérnökök, kutatók, informatikusok után kaphatják meg a vállalkozások. A bértámogatás az összes ágazatot lefedi – olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) honlapján.

Kapcsolódó

Munkahelyteremtő bértámogatási programot indított a kormány

Hat hónapos bértámogatás mellé három hónap továbbfoglalkoztatást várnak el, maximum havi 200 ezer forintot térítenek meg a munkáltatónak.

Bodó Sándor, az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta: 

a programban három hónapos időtartamra adható támogatás egy főre eső összege nem haladhatja meg a havi 318 ezer 920 forintot.

Az így megítélt összeget a munkáltató kapja. Hozzáfűzte: újdonság, hogy a támogatás már újonnan felvett dolgozókra is igényelhető. A vállalkozásnak ebben az esetben garantálnia kell, hogy a 2020. december 29-i statisztikai állományi létszámát bővíti.

A kérelmeket a munkáltató székhelye vagy telephelye szerint illetékes megyei vagy fővárosi kormányhivatal foglalkoztatási főosztályához lehet benyújtani február 8-ig.