Piroska
-11 °C
-2 °C

Együttműködésről állapodott meg a CureVac és a Bayer az oltóanyaggyártásban

2021.01.07. 12:34 Módosítva: 2021.01.07. 14:56

Együttműködésről állapodott meg csütörtökön a CureVac és a Bayer német gyógyszergyártó vállalat az előbbi által az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni, jelenleg kísérleti fázisban lévő vakcinájának engedélyeztetése, illetve hatékony szétosztása érdekében.

A Bayer a fejlesztésekhez a szakértelmét és a kiépített infrastruktúráját fogja hozzáadni

– áll a cégek által kiadott közös közleményben. 

A két német cég bejelentése szerint a Bayer szakértőket és felszerelést bocsát a CureVac rendelkezésére, segítséget nyújt az engedélyeztetési eljárásoknál, illetve az egészségügyi tájékoztatásnál, valamint az ellátólánc hatékonyabbá tételében.

Az együttműködés pénzügyi oldaláról nem közöltek részleteket – írta az MTI.

A német állam által is támogatott CureVac koronavírus elleni oltóanyaga decemberben ért a kísérleti fázis utolsó szakaszába, a német vállalat vezetősége pedig bejelentette, hogy

2021-ben 300 millió adag vakcinát akar előállítani, 2022-ben pedig ennek a dupláját.

Noha az engedélyeztetés még várat magára, az Európai Bizottság más gyógyszercégek – köztük az AstraZeneca és a Sanofi GSK mellett – a CureVac-kal is kötött megállapodást oltóanyag vásárlásáról.

Szakértők szerint a lépés mögött az is áll, hogy a német kormány szeretne egy hazai gyártású vakcinát azt követően, hogy a német BioNTech a Pfizer vakcinájának fejlesztésébe szállt. 

A bejelentés híre mindenesetre önmagában jót tett a CureVac-nek, mivel a részvényeinek értéke ezáltal már most 14%-kal megnőtt. 

A Bayer az utóbbi időben gazdasági szempontból komoly visszaesést tapasztalt: a cég kiadásai számos okból kifolyólag nőttek, miközben a bevételük csökkent. Ha a CureVac-kel közösen sikerülne kifejleszteniük egy működőképes vakcinát, az sokat segíthetne a cégen. 

A Reuters hírügynökség emlékeztetett arra, hogy tavaly, a vírus elleni vakcina kifejlesztése érdekében hasonló együttműködésben állapodott meg az ugyancsak német BioNTech és az amerikai Pfizer gyógyszergyártó vállalat. A két cég oltóanyagát azóta több országban engedélyezték, egyebek közt az Egyesült Államokban is, karácsony óta pedig az uniós tagállamokban is forgalmazzák.

Közben a Moderna amerikai gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója csütörtökön újságírók előtt kijelentette, a cég jó úton halad afelé, hogy még az idén 600 millió és 1 milliárd adag közti vakcinát sikeresen leszállítson. Stephane Bancel szerint a Moderna 500 millió vakcinára kapott megrendelést, és gond nélkül elő tud állítani ezen felül még legalább 100 milliót.

Bancel azt is közölte, hogy a pandémia elmúltával

a Moderna le fogja védetni az általa kifejlesztett vakcinát.     

Mind a Moderna, mind pedig a CureVac oltóanyaga a Pfizer-BioNtechéhez hasonlóan hírvivő RNS (mRNS) molekulákon alapul. Ezek segítségével ártalmatlan vírusfehérje-szakaszok termelődnek az emberi szervezetben, így a szervezet immunválaszt alakít ki a későbbi fertőzés megelőzésére vagy leküzdésére.

Amikor az ember védőoltást kap, a sejtjei leolvassák a genetikai utasításokat, és a vírus külső felületén elhelyezkedő úgynevezett proteintüskék kisebb elemeit állítják elő. Az élő vírus ezeket használja arra, hogy bejusson a test sejtjeibe, szaporodjon és ezáltal okozzon betegséget. A védőoltás után az emberi szervezet immunrendszere idegen anyagként azonosítja ezt a fehérjét, és természetes védekezésként antitesteket és fehérvérsejteket termel ellene.