Harmadával kevesebb magyar turista látogatott tavaly Horvátországba

2021.01.15. 22:04

A korábbi évhez képest mintegy harmadára csökkent tavaly a magyar vendégek száma Horvátországban, a vendégéjszakák számában ugyanakkor kisebb mértékű volt a mérséklődés – tájékoztatta az MTI-t a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletének igazgatója. Ivana Herceg közölte:

tavaly több mint 220 ezer magyar turista járt Horvátországban, 65 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben. A magyar vendégéjszakák száma az előző évihez képest 60 százalékkal 1,3 millióra mérséklődött a múlt évben.

A továbbra is az egyik legjelentősebb vendégkörnek számító magyarok legkedveltebb úti célja sorrendben:

  • Crikvenica
  • Rovinj
  • Vir
  • Opatija
  • Rab
  • Krk

A Magyarországról érkezők 53 százaléka magánszálláson, 17 százalékuk szállodában, 10 százalékuk pedig kempingben szállt meg. A közlemény szerint a kereskedelmi és nem kereskedelmi szálláshelyeken vendégeskedők, valamint a hajós charterekkel érkezők számát összesítő eVisitor rendszer alapján tavaly 7,8 millió turistát regisztráltak Horvátországban, 2019-hez képest 63 százalékkal kevesebbet. A vendégéjszakák száma 54,4 millió volt, ami 50 százalékkal mérséklődött a korábbi esztendőhöz képest. 

Az összes turista közül a külföldiek 43,1 milliónyi vendégéjszakát töltöttek az adriai államban, 55 százalékkal kevesebbet 2019-hez képest.

A Horvátországban nyaralók körében a vendégéjszakák alapján Isztria, Kvarner régiója és Zadar megye volt a legnépszerűbb. A külföldiek közül a legtöbb vendégéjszakát, 12,7 milliót a németek, 8,3 milliót a szlovének, 4,6 milliót pedig a lengyelek töltöttek a múlt évben Horvátországban.