Nem hozott csődhullámot Magyarországon a válság

2021.01.20. 07:02 Módosítva: 2021.01.20. 07:03

A reálgazdaság járványhatásoktól mentesen is tovább koncentrálódik, de elmaradt a nagy cégmegszűnési hullám – olvasható a vilaggazdasag.hu cikkében, amelyet a Nemzeti Cégtár adatai alapján közöltek.

A Cégtár információiból kiderül, hogy 2020 végén 546,3 ezer céget tartottak számon Magyarországon, míg 2019-ben még 552,5 ezret. 

A tavaly bejegyzett több mint 28,9 ezer cég csupán 62-vel kevesebb, mint az egy évvel korábban útjára indított vállalkozások száma, míg a megszűnések 30,2 ezres múlt évi száma 4949-cel el is maradt a 2019-es adattól.

Az is világosan látszik, hogy az elmúlt években jelentősen csökkent a becsődölt vállalkozások száma, hiszen négy-öt éve még húsz-huszonötezerrel több cég hagyta abba a tevékenységét, mint amennyi megkezdte működését, ez különbség tavaly már az ezerháromszázat sem érte el.

A pozitív adatok Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint annak is köszönhetőek, hogy 

a teljes körű kamarai regisztrációba és így a cégadatbázisba egyre kevesebb olyan piaci szereplő kerül, amely nem folytat tényleges vállalkozói tevékenységet.

Biztatóan beszélt Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője, aki úgy gondolja, hogy reménykeltő, hogy nincsenek tömeges cégmegszűnések, mert az nagyban csökkentené a gyors és tartós kilábalás esélyét. A szakember meglátása, hogy a talpon maradást 

a hitelmoratórium mellett segítik a beruházást, illetve a munkahelymegtartást ösztönző gazdaságpolitikai intézkedések, valamint a jegybanki áthidaló konstrukciók.

Hasonlóan nyilatkozott Essősy Zsombor, a Magyarok a Piacon Klub elnöke, aki hangsúlyozta, hogy 

több ágazat meg is erősödött az utóbbi időszakban, köztük az egészségipar, az élelmiszeripar, a gépgyártás, az elektronika és a védelmi ipar.

Természetesen nem szabad megfeledkezni a koronavírus gazdasági áldozatairól, elsősorban a turizmus-vendéglátás és a rendezvényszervezés szereplőiről.  

Kapcsolódó

EB: továbbra is támogatni kell az államoknak a cégeket

A tagállamok közvetlen támogatásokat adhatnak és támogatási rendszereket hozhatnak létre vállalatonként 800 ezer euró összegig.