Tényleg jön a Nagy Rezetelés?

További Gazdaság cikkek
-
Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint
- Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét
- Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre
- Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet
- Fontos ipari kapu nyílik Egyiptomban, 450 milliárdos megrendelést kap a magyar vasúti járműgyártás
A pandémiának egyszer mindenképpen vége lesz, ezért az ENSZ és a Világgazdasági Fórum is már a világgazdaság újraindításának forgatókönyveit latolja. Ami közös a tervekben: mindkét szervezet a környezettudatosság terjedését várja a Covid-járvány után, a kilábalás útja szerintük csakis zöld lehet.
Nem vissza, hanem jobbra!
A 193 tagországot tömörítő Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára, a portugál António Guterres szerint a mostani válság egyben lehetőség arra is, hogy új alapokra helyezzük a gazdaság és a társadalmak viszonyáról szóló gondolkodásunkat. Ha már kényszerűen úgyis vissza kell majd építenünk sok mindent, ne ugyanolyanra építsük már vissza, mint annak előtte volt, hanem jobbra („Build Back Better”).
Élhetőbbre, egészségesebbre, fenntarthatóbbra. Guterres kezdeményezése szerint most van itt a történelmi pillanat, hogy
a vállalkozásoknak nyújtott pénzügyi segítségeket (akár direkt támogatásokról, akár adócsökkentésekről legyen szó) az államok végre elvárásokhoz kössék.
Azok kapják a legtöbbet, akik vállalják a fenntartható növekedést és a zöldmunkahelyek teremtését! Így nem feneketlen zsákba kerül a temérdek pénz, hanem a világgazdaság zöldátmenetének eszköze lesz, egyfajta befektetés a közös jövőnkbe.

Már a nagytőke is zöldül
A baloldali allűrökkel nem vádolható Világgazdasági Fórum mindenekelőtt keserűen rögzíti, hogy jelenleg cégek milliói próbálnak éppen a környezetvédelmi előírások betartásán spórolni, hogy talpon maradjanak egyáltalán.
Klaus Schwab szerint viszont
most pontosan úgy kell eljárnunk, ahogy a nagyszüleink tették a második világháború után: önkritikusan ki kell mondanunk, mi az, amit elrontottunk, és ki kell találnunk, hogy hogyan csinálhatnánk jobban.
A szervezet elnöke úgy véli, ennek egyik lépéseként minden energiánkat a szén-dioxid-mentesítésre kell fordítanunk, mert az eddigi erőfeszítések ugyan hoztak már részeredményeket, de bőven maradt még teendő.
A szemléletváltás sorvezetőjét a Világgazdasági Fórum a Nagy Újraindítás (The Great Reset) programjának nevezi. Ez alapjaiban gondolná újra a globális piacgazdaságot, elsősorban a fenntarthatóság és a környezetvédelem prioritásai mentén.
(Borítókép: Robert Alexander / Getty Images)
