ITM: még két hétig igényelhető az ágazati bértámogatás

2021.01.28. 10:35

Meghaladta a százezer főt az ágazati bértámogatással elért munkavállalók száma, már mintegy 14 ezer munkaadó nyújtott be igénylést összesen több mint 25 milliárd forint értékben. A koronavírus-járvány miatt veszélybe került munkahelyek megőrzését segítő programba még bő másfél hétig, február 8-ig kapcsolódhatnak be a járványhelyzet hatásainak leginkább kitett vállalkozások – jelezte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Az ágazati bértámogatás a koronavírus miatt működésüket erőteljesen visszafogni, szüneteltetni kényszerülő, emiatt komoly nehézségekkel küzdő szektorok cégeinek megmaradását szolgálja. A program elsősorban a turizmus-vendéglátásban és a szabadidős szolgáltatásokban tevékenykedők, mások mellett a szállásadók, utazásszervezők helyzetét javítja – olvasható a tárca távirati irodának megküldött közleményében.

Kapcsolódó

A kormány meghosszabbítja és kiterjeszti az ágazati bértámogatást

Eszerint decemberre és januárra is kérhetik a munkáltatók a támogatást.

Bodó Sándor utalt arra, hogy a vállalkozásoknak a támogatás időtartama alatt járulékot sem kell fizetniük, így a bérköltségek mintegy kétharmadát az állam garantálja.

Az érintett munkavállalók egyharmadára a fővárosból, 10 százalékára Pest megyéből igényeltek támogatást, de jelentős az érdeklődés Győr-Moson-Sopron megyéből is.