Világhír lett a magyar vendéglátósok vasárnapi tüntetéséből

2021.01.31. 17:38

Az Associated Press tudósítója is ott volt vasárnap a Hősök terén, ahol a Facebookon meghirdetett Tömeges Üzletnyitás nevű eseményre néhány száz ember gyűlt össze. A helyszínen kollégáink is ott voltak. 

Az Independent és az amerikai ABC News az egyik szervezőt idézte, aki azt mondta, minden eddigi próbálkozásuk lepattant a kormányról, így az étterem- vagy edzőterem-tulajdonosok eljutottak odáig, hogy nem bírják tovább, s az életben maradásért polgári engedetlenségi mozgalmat kell indítani, és ki kell nyitni a vendéglátóhelyeket.

A lengyel és olasz vendéglátósok példáját emelte ki, akik szintén szembe mertek szállni a kormányzattal annak érdekében, hogy ne kelljen végleg bezárniuk.

Az AP tudósítója egy székesfehérvári vendéglátóssal, Balikó Krisztiánnal is beszélgetett. Kifejtette, több száz vendéglátóssal együtt úgy tervezték, kinyitják az üzlethelyiségeket hétfőn, ám a kormány szombaton súlyos bírságot és féléves, éves bezárást helyezett kilátásba, ha ezt valaki megtenné, így sokan elbizonytalanodtak.

A VI. kerületi momentumos polgármester, Soproni Tamás is a helyszínen volt. A politikus az AP-nak hangsúlyozta, a korlátozásoknak egyfelől súlyos gazdasági hatásai vannak, ám legalább ilyen fontos, hogy a bezártság milyen negatív irányba befolyásolja bizonyos esetekben a párkapcsolatokat, az emberek mentális állapotát.

Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő is megszólalt a tudósításban, ő azt mondta, hogy legalább a vendéglátóhelyek teraszos részét érdemes lenne megnyitni – a megfelelő távolságtartási és maszkviselési szabályok mellett.

Kunetz Zsombor meglátása szerintA KORMÁNYNAK addig kéne reagálnia az egyre feszültebb helyzetre, amíg a vendéglátósok be nem váltják az ígéretüket, s tényleg kinyitnak illegálisan, mert az a vírus egy újabb hullámát indíthatja el.