Zoltán
-4 °C
9 °C

Londont másolná Budapest

D MAR20151214010 (1)
2021.02.04. 18:37

Tavaly ősszel elindult a kerékpározás éve, ebben az időszakban rengeteg kerékpárosinfrastruktúra-fejlesztés zajlik Magyarországon, valamint elindult a kerékpáros munkába járást támogató pedelecprogram is.

A kormány 4 milliárd forintot biztosított közel 1400 kilométer kerékpárút megtervezésére,

hogy a következő uniós ciklusban gyorsabban épülhessenek a bicikliutak.

Ha egy kilométer kerékpárút 100–150 millió forintból épül, akkor ez az 1400 kilométernyi út 200 milliárd forint körüli összegből építhető meg

– válaszolta az Index kérdésére egy online kerekasztal-beszélgetésen Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos. Várakozásai szerint hét év alatt megépíthető az 1400 kilométernyi kerékpárút.

A kormánybiztos kiemelte, hogy a bicikliutak tervezése mellett elindult az e-bike-program, valamint a gyerekek számára lehetővé vált a közlekedési alapvizsga letétele.

A fejlesztéseken kívül a közgondolkodásban is változásokat kell elérnünk Révész Máriusz szerint, aki úgy látja, hogy minden nagyobb városban – mindegy, milyen vezetésű – abban az irányban gondolkodnak, hogy a kerékpáros-közlekedés részarányát növeljék, ugyanis a trendek szerint sokkal többen fognak biciklire pattanni, mint jelenleg.

A közgondolkodás-változás elősegítése érdekében kezdeményezték két kiadvány magyarra fordítását:

  • Jeff Speck „101 szabály az élhető városért” című könyve bemutatja, hogy a világ leginkább autóközpontú országában, az USA-ban is a nagyvárosi kerékpáros-közlekedés növelését tervezik;
  • valamint lefordították az új brit kerékpáros- és közlekedési stratégiát, ami a Fokozatváltás címet kapta, és Boris Johnson miniszterelnök írta az előszavát.

Kumin Ferenc, Magyarország londoni nagykövete szerint jó irány, ha egy kormány átvesz egy programot a másiktól. Szerinte ez egyáltalán nem szégyen, sőt, más szakpolitikai kérdésekben is érdemes lenne egyeztetni. A kerekasztal-beszélgetésen elmondta azt is, hogy még a britek is örülnek neki, ha egy távoli országban érdeklődéssel követik, mit alkottak.

Vitézy Dávid szerint érdemes odafigyelni Londonra, már csak azért is, mert sok a politikai, berendezkedésbeli hasonlóság. A Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója szerint olyan stratégiára van szükség, amely

  • a kerékpárosokat elkülöníti a gyalogosforgalomtól,
  • kerüli a kozmetikai megoldásokat,
  • közvetlen, logikus, gyerekek által is biztonságosan használható kerékpáros-infrastruktúra kialakítását teszi lehetővé.

„Ezek egy az egyben átvehetők a britek programjából” – fogalmazott Vitézy Dávid. Beszélt arról is, hogy a vasút természetes párja a kerékpárnak a közlekedésben, és fontos az is, hogy lehet kerékpározni a Kiskörúton vagy a Nagykörúton, de az is legalább ennyire fontos szakpolitikai kérdés, hogy például az agglomerációban hogyan lehet kerékpározni.

Így bringáztunk 2020-ban

A magyar felnőttek 71 százaléka szokott kerékpározni, és – főleg Budapesten – többen közlekednek kerékpárral a koronavírus óta, mint korábban – derült ki az Így bringázik Magyarország 2020 című országos reprezentatív kutatásból.

  • A bicikli nem választ pártot, így elmondható, hogy ugyanolyan mértékben kerékpároznak kormánypártiak, ellenzékiek, valamint a párt nélküliek.
  • A válaszadók 14 százaléka a gyaloglást, 16 százaléka a kerékpáros-, 2 százaléka a motoros-, 40 százaléka az autós-, 26 százaléka pedig a tömegközlekedést választotta elsődleges közlekedési módnak.
  • 71 százalék mondta azt, hogy kerékpározik: 15-15 százalék naponta, illetve hetente többször, 9 százalék hetente egyszer-kétszer, 5 százalék csak hétvégén, 27 százalék ritkábban, míg 29 százalék mondta azt, hogy egyáltalán nem ül biciklire.
  • A kerékpárhasználók körében 13 százalék gyakrabban választotta a biciklit (vagy kezdett el kerékpározni) a járvány idején, míg a teljes lakosságra vetítve ugyanez az arány 9 százalék volt. Budapestre vetítve ugyanez 21, illetve 11 százalék volt.

(Borítókép: Biciklis halad a bicikliúton Budapesten, 2015. december 4-én. Fotó: Marjai János / MTI)