Századvég: a korábbinál kisebb áldozatokkal vészelheti át a recessziót a magyar gazdaság

2021.02.05. 20:38

A gazdaság fokozatosan újraindul, és nem kellett az IMF-hez fordulni hitelért, a válság eddigi szakaszát döntő többségben hazai, illetve piaci források felhasználásával sikerült kivédeni − állapította meg legújabb tanulmányában a Századvég Gazdaságkutató. Mint írták, Magyarország krízisálló képessége ma sokkal kedvezőbb, mint a 2008-as válság idején volt, így lehetőség van rá, hogy az ország a korábbinál alacsonyabb gazdasági áldozatokkal vészelje át a recessziót.

Kiemelték továbbá, hogy a régió gazdasági fejlettsége elmarad az uniós átlagtól GDP alapján. Emiatt lényeges kérdés, hogy sikerül-e, és ha igen, milyen ütemben csökkenteni a lemaradást. A felzárkózás mindkét válság előtti időszakot jellemezte, még a felzárkózás üteme is hasonlóan alakult. Érdemes azonban ezt a többi visegrádi országgal is összehasonlítani. Ebben az összevetésben a magyar felzárkózás a 2002 és 2008 közötti időszakban jóval lassabb volt, mint a régiós versenytársak esetében, míg a 2012 és 2019 között időszakban megfelelt annak, vagy meghaladta azt.

Jelenleg nem láthatók a válság hosszú távú hatásai, hiszen a vírus elleni küzdelem még zajlik, nem áll rendelkezésre tényadat arra vonatkozóan, hogy mekkora lesz végül a teljes visszaesés a gazdaság és a munkaerőpiac szintjén.

A tanulmány a Századvég Kiadó gondozásában februárban megjelenő Magyarország 2021 – Társadalom, gazdaság és politika napjainkban című tanulmánykötet részeként készült, teljes terjedelmében elérhető a Századvég weboldalán.