GKI-felmérés: családok százezrei élnek majd az állami támogatással

2021.02.10. 06:56

Az idén januárban hatályba lépett otthonfelújítási program sokak érdeklődését kiváltotta: a háztartások hét százaléka (a teljes magyar lakosságra vetítve kétszázkilencvenezer család) biztosan szeretne lakásfelújításhoz és korszerűsítéshez kapcsolódó állami támogatást felvenni a következő két évben – tudható meg a GKI és a Masterplast közös, januári lakáspiaci felméréséből.

A GKI mostani kutatása az ezer ember megkérdezésével készített reprezentatív felmérés eredményeit tükrözi, amelyből kiderült, hogy a megkérdezett 

háztartások tizenhét százaléka valószínűleg igénybe venné ezt a támogatást.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy ez inkább egyfajta érdeklődést, az adott lehetőségek fontolgatását jelenti.

A felmérésből kiolvasható, hogy sokan – szembesülve a támogatás igénybe vételi szabályai okozta buktatókkal, a kivitelezők várhatóan megemelt áraival, illetve az építőipari kapacitáshiánnyal – le fognak mondani a tervezett korszerűsítésről, vagy legalábbis későbbre halaszthatják azt. A GKI úgy vélte, hogy a jelzett tizenhét százaléknak nagyjából a felében valósulhat meg felújítás, a teljes magyar lakosságra vetítve ez újabb mintegy 350 ezer családot jelent.

Az előbbieket számításba véve a felmérésben megállapították, hogy együttesen a következő két évben az otthonfelújítási program mintegy hatszáznegyvenezer családot érinthet. A program iránti hatalmas érdeklődést az is mutatja, hogy 2020-ban alig száznyolcvanezer lakást újítottak fel. 

Kapcsolódó

Ma már utalják az otthonfelújítási támogatásokat

Tizenhét család biztosan megkapja.

Az állami támogatás iránt leginkább a negyven és negyvenkilenc év közötti családfővel rendelkező háztartások érdeklődnek; tizenhat százalékuk jelezte, hogy biztosan részt vesz a programban, míg a fiatalabbak közül a tizennyolc–huszonkilenc év közötti háztartásfővel rendelkező családok egytizede nyilatkozta ugyanezt.

A jövedelmi helyzet és a biztosan tervezett támogatás-felvétel aránya szorosan összefügg,

hiszen a legalacsonyabb két jövedelmi tizedbe tartozók három százaléka tervezi, hogy felveszi a támogatást, viszont a legmagasabb két jövedelmi tizedbe tartozók körében ez az arány tizennégy százalékos. 

A felmérés adataiból az látszik, hogy ez a támogatás inkább a családiház- és a panellakás-tulajdonosok körében népszerű

(kilenc-kilenc százalékuk biztos résztvevőnek mondta magát), míg a téglaépítésű társasházi lakások lakói körében ugyanez az arány alig három százalék.

A programban családonként legfeljebb hárommillió forint támogatás vehető fel. A maximális támogatási összeg felvételét a jelentkezők harminckét százaléka tervezi. Az érintettek huszonöt-huszonöt százaléka viszont legfeljebb két-, illetve egymillió forintnyi támogatást szeretne igénybe venni. A tizennyolc százalékuk pedig még nem tudja, vagy nem akarja megmondani, hogy mekkora támogatásra számít. 

Kapcsolódó

Már öt banknál elérhető a kedvezményes otthonfelújítási hitel

Hamarosan további pénzintézeteknél is megjelenik az új termék.