Akár sztrájkot is kezdeményezhetnek a BKV dolgozói

2021.02.12. 19:34

Akár sztrájkot is kezdeményezhetnek a BKV dolgozói amiatt, hogy idén nem kapnak béremelést – írja a Napi.hu.

Naszályi Gábor, a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke a portálnak elmondta: a bértárgyalások még csak most kezdődnek ugyan, de a Fővárosi Önkormányzat egyelőre azt jelezte, hogy idén nem lesz lehetőségük bérfejlesztést megvalósítani a fővárosi szolgáltató cégek esetében. 

A szakszervezetek ezt viszont elfogadhatatlannak tartják.

A Fővárosi Érdekegyeztető Tanács ülésén Karácsony Gergely főpolgármester már korábban is beterjesztette Budapest 2021-es költségvetését. A tervezetben már akkor is leírták, hogy idén nem lesz fedezet bérfejlesztésre.

Október elején a városvezetés még azt tervezte, hogy az IPA Plusz program keretében az 5 milliárd forint feletti iparűzési adóalappal bíró cégeket sarcolnák meg, és ezt a többletbevételt fordítanák béremelésekre. Ezt a programot azonban a kormány nem engedte megvalósítani, sőt nem sokkal később felére csökkentették az iparűzési adót az 5 milliárdnál kisebb alappal rendelkező vállalatok esetében, ami komoly csapást mért a fővárosi önkormányzatra.

A fővárosi közszolgáltató cégek szakszervezetei egységesen akarnak fellépni a bértárgyalások során.

lényegében nem bérfejlesztést, hanem egy 5 százalékos bérrendezést követelnek.

Hozzátették: szerintük ez még azt a szintet sem éri el, amekkora a munkavállalók inflációs kitettsége. Ezt azzal indokolták, hogy a KSH által mért 3,3 százalékos fogyasztói árindexet nem csak azon termékekre vonatkozóan számolják, amelyeket jellemzően az alacsonyabb jövedelmű munkavállalók vesznek.

Márpedig utóbbiakra vonatkozóan akár 8-10 százalékos is lehet az inflációs ráta.

Naszályi Gábor szerint az általuk kért 5 százalék az a minimumkövetelés, amelynél kevesebbet nem fogadnak el. A dolgozók ennél magasabb bérnövekedést tartanának kívánatosnak, de megértik a helyzetet, ezért az elvárások alacsonyak – fogalmazott.

az érdekképviseletek számítása szerint éves szinten 6 milliárd forintba kerülne a bérkompenzációs csomag,

ami fővárosi viszonylatban nem tűnik megoldhatatlan problémának.

Ezenfelül még azt is követelik, hogy amennyiben a kormányzat év közepén újabb munkáltatói járulékcsökkentés mellett dönt, akkor a felszabaduló forrásokat további 2 százalékos alapbéremelésre fordítsák a cégek – fejtette ki. 

Amennyiben a követelések nem teljesülnek, abban az esetben a szakszervezetek akár a sztrájk mellett is dönthetnek.

Ez pedig sem a fővárosnak, sem a kormánynak nem lenne jó. 

Naszályi Gábor arra is kitért, hogy bár a döntéshozók még nem érzékelik, de a BKV munkavállalói egyre nehezebb helyzetbe kerülnek anyagilag. A járatritkítások miatt jórészt kiesett az a pluszjövedelem, amelyet a többletmunkával – túlórázással, éjszakai munkával – szereztek meg a dolgozók,

az alapbérből viszont nem tudnak tisztességgel megélni az emberek, és ha még reálértéken is csökken a bérük, akkor az komoly problémákhoz vezethet – fejtette ki.

Hozzátette: a további lépésekről még tárgyal a BKV három reprezentatív szakszervezete, amelyek együttesen a dolgozói állomány 86 százalékát képviselik. A szolgáltató cégekkel közös fellépést szeretnének, bevonva a szakszervezeti konföderációkat és az azokon kívül álló szervezeteket is, hogy kiharcolják legalább a bérkompenzációt.

Egyelőre kidolgozás alatt van, hogy milyen lépéseket akarnak tenni, de akár a sztrájk is szükségszerűvé válhat. Remélhetőleg a jövő héten már tiszta képet kaphatunk arról, hogy milyen kört lehet bevonni a megmozdulásokba

– összegezte Naszályi Gábor.