Megvannak a 10 milliós ingyenhitel feltételei

D MTI20111202001
2021.02.13. 17:42 Módosítva: 2021.02.13. 18:02

Hivatalosan Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön néven fut a legújabb hitelkonstrukció, amelyre lényegében egyből hároméves moratórium jár azoknak a kis- és középvállalkozásoknak, amelyek élnek az új állami segítség lehetőségével.

Orbán Viktor miniszterelnök február elején a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján jelentette be, hogy új, tíz évre tízmillió forintig nullaszázalékos kamattal, hároméves türelmi idővel induló állami hitelkonstrukció érkezik a koronavírus miatt bajba jutott kkv-k megsegítésére.

A kormányfő most pénteken a Kossuth Rádióban adott interjújában elmondta, hamarosan elérhető lesz a legkisebb hazai vállalkozásoknak a tízmillió forintos hitel. Hozzátette, nyitott lenne rá, hogy ezt igény szerint minden érdeklődőnek folyósítsa a kormányzat.

Az már biztos, hogy a Gazdaság-újraindítási Akcióterv keretében a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön hitelprogramról szóló, már megjelent kormányrendelet szerint a program keretösszege egyelőre összesen 100 milliárd forint. Bár nyilván ez később módosulhat.

A gyorskölcsön, amelynek lebonyolításával a Magyar Fejlesztési Bankot (MFB) bízta meg a kormány, elsősorban azt a cél szolgálja a döntéshozók részéről, hogy a posztkoronavírus-korszakban mielőbb újraindulhasson, talpra állhasson a gazdaság, és megmaradjanak a munkahelyek.

A Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönről szóló kormányhatározat egyelőre csupán néhány főbb szabályt tartalmaz, a pontos részletek még váratnak magukra. Ahogy a kormányzati kommunikáció fogalmaz, a végrehajtási konstrukció kidolgozása még folyamatban van.

Amíg Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Varga Mihály pénzügyminiszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter dolgoznak a koncepción, nézzük, mit tudunk eddig a hitelről!

1. Kiknek szól az új 10 millió forintos hitel? Kik vehetik igénybe?

Az MFB a tájékoztatójában jogosultként a válság által leginkább sújtott ágazatokban tevékenykedő mikro-, kis- és középvállalkozásokat tünteti fel, amelyek most a talpon maradásukért küzdenek, valamint segítségre van szükségük, hogy felkészülhessenek a járvány utáni működésre.

A nemsokára megjelenő részletszabályok nagy eséllyel részletesen leírják majd a kört, amely a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt igényelheti.

2. Egész pontosan mire fordítható a 10 millió forintos hitel?

A felvett összeget a vállalkozások bérekre, járulékokra, rezsire, működési költségre és készletfinanszírozásra is használhatják – ezt Varga Mihály mondta el egy videóban, amit a hivatalos Facebook-oldalára töltött fel.

3. Hol a plafon? Mekkora lesz a legmagasabb felvehető hitelösszeg?

Legfeljebb 10 millió forint, a legkisebb összeg pedig 1 millió forint. Az előbbi számot a kormányrendelet és a lebonyolító bank is megerősíti, utóbbi az MFB.

4. Hol lehet majd a hitelkérelmeket benyújtani?

Az MFB Pontokon.

5. Az új hitelkonstrukció hivatalosan milyen kategóriába tartozik? Milyen kölcsönről beszélhetünk?

Éven túli lejáratú, forgóeszköz típusú kölcsön a hivatalos megnevezés.

6. A futamidő maximuma?

Legfeljebb 120 hónap, vagyis 10 év.

7. Meddig tart a türelmi idő?

Törlesztését az adós a hitel folyósítását követően 3 év türelmi idő után kezdi meg – írja a kormányrendelet.

8. Mekkora saját forrásra van szükség a hitelfelvételhez?

Az MFB itt nulla százalékról beszél.

9. Mekkora a hitelprogram tervezett keretösszege?

100 milliárd forint.

10. Mennyi az ügyfél által fizetendő éves kamat?

Nulla százalék.

Kapcsolódó

Méltányos vagy nagy nulla? – Így segített az állam a járvány kezdete óta

Az Index áttekintette, mit adott, illetve mit ígért az állam az első hullám kezdetétől 2022-ig.

(Borítókép: Banki ügyeket intéző ügyfelek egy bankban. Fotó:  Marjai János / MTI)