Beteltek az állások a boltokban

2021.02.22. 19:30

Beteltek az állások már a boltokban is, legfőképp annak köszönhetően, hogy a járvány következtében szinte mindenhol csökkent a nyitvatartási idő – írja a blokkk.com a friss foglalkoztatotti statisztikák alapján. 

A szakértők szerint az, hogy az üzletek sok esetben már 19 órakor bezárnak,

akár egy műszakkal is csökkentheti az üzemidőt a boltokban.

Mindez leginkább a napi cikkes boltokban, nagy szakáruházakban, illetve a plázákban üzemelő üzletekben érzékelteti hatását.

A bolti alkalmazottak száma egyébként az elmúlt években fokozatosan csökkent, részben annak is köszönhetően, hogy egyre több helyen jelennek meg az önkiszolgáló berendezések.

2020-ban is volt némi csökkenés, de a járvány elsősorban oly módon éreztette hatását, hogy megszűnt a szinte állandó létszámhiány az üzletekben. 

Eközben pedig számos – elsősorban iparcikkeket forgalmazó – boltnál nemcsak a munkaidőt kellett csökkenteni, hanem végleg be kellett zárniuk az üzletet a kereslet csökkenése miatt, ami szintén nem tesz jót a foglalkoztatottsági mutatóknak. 

A bolti alkalmazottak közül a legnehezebb helyzetben a szakképzett bolti dolgozók vannak. Őket érinti a leginkább az, hogy egyre több helyen vezetik be az önkiszolgáló készülékeket, ezáltal egyre kevésbé lesz szükség szakeladókra. Ezenfelül a járvány miatt a csemegepultok népszerűsége is visszaszorult a korábbiakhoz képest, ami szintén nem sok jót ígér nekik.