A Google és a Facebook sem úszhatja meg az adózást

2021.02.24. 09:57

Az Európai Unióban Magyarország az egyetlen ország, amely meg tudja adóztatni a nemzetközi digitális óriásvállalatokat, miután a magyar reklámadó törvényt az Európai Bíróság mellett a magyar Kúria is megfelelőnek ítélte − mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek.

Izer Norbert szerint a techóriások nem húzhatják ki magukat a magyar szabályok alól: ha a feltételek fennállnak, akkor adózniuk kell Magyarországon, függetlenül attól, hogy az adott vállalkozásnak mi a neve, hol jegyezték be, vagy a piac mekkora szeletét uralja. A hazai reklámadó törvény nem kerülhető meg.

Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy a 2014-ben elfogadott, reklámadóról szóló törvény 2017-es módosítása lehetővé tette, hogy a magyar adóhivatal vélelmezett adót állapítson meg, ha a reklámot közzétevő nem nyújtott be adóbevallást, illetve mulasztási bírságot is kiszabhat, amennyiben az adóalany nem jelentkezik be a hatósághoz.

A Google elmulasztotta a bejelentkezést, emiatt 2017-ben az adóhivatal tíz alkalommal, összesen egymilliárd forintos mulasztási bírságot szabott ki rá. A Google a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon megtámadta a határozatokat, azonban az Európai Unió luxemburgi székhelyű bíróság megállapította, hogy a magyar reklámadó törvény összhangban van az uniós joggal, egyedül a bírság kiszámításának módját kifogásolta.

Izer Norbert a lapnak beszélt arról is, hogy számos nemzetközi kezdeményezés volt már az internetes technológiai óriáscégek megadóztatására. Több uniós országban kidolgoztak, illetve bevezettek hasonló különadót, de azok alkalmazását szintén felfüggesztették, részben az Egyesült Államok nyomásgyakorlására, részben amiatt, hogy az OECD-ben is megindult egy szabályrendszer kialakítása. Ez utóbbi folyamatban 2021 nyarán lehet némi előrehaladás.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM

Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

JEGYVÁSÁRLÁS

Szerezze be
jegyét most!