Visszafogott tavasz után eredményes nyarat vár a turisztikai ügynökség

2021.02.26. 13:41

A turizmusban visszafogott tavasz után eredményes nyárra van esély az intenzíven megindult előfoglalások alapján – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turizmusszakmai igazgatója pénteken Zalaegerszegen. Juhász Szabolcs a zalai megyeszékhely csaknem 20 millió forintos támogatásból megújított Tourinform irodájának átadása alkalmából beszélt arról, hogy az elmúlt hónapok komoly kihívást jelentettek a turizmus számára, de a fejlesztéseknek a koronavírus-járvány ellenére folytatódniuk kell.

Amint újraindul a vendégforgalom, hatalmas harc lesz országok, térségek és turisztikai attrakciók között, ezért kell felkészülten, megújított kínálattal várni ezt a pillanatot

– fogalmazott.

Kifejtette, hogy a komplex turisztikai kínálat része a Tourinform irodák magyarországi hálózata, ahol évente mintegy 1,8 millió látogató fordul meg, illetve számos további érdeklődő telefonon vagy online kér információt.

Az MTÜ 2018-ban döntött a hálózatnak a megújításáról, aminek részeként először az arculatot alakították át, majd tavaly megkezdődött az irodák felújítása is. A belsőépítészeti átalakításokra 2020-ban először meghirdetett pályázat keretében 22 iroda felújítására nyílt lehetőség, ezek közül elsőként a zalaegerszegi készült el az MTÜ közel 20 millió forintos támogatásából.