Bonifác
10 °C
16 °C

Csernus Imre szerint tél van már bennünk régóta

DSC3613
2021.02.27. 07:17
Csernus Imrével beszélgettünk arról, milyen hatással van a járvány, a rengeteg korlátozás az emberekre. A helyzet egyáltalán nem rózsás, a jó hír viszont az, hogy önmagunk változtathatunk rajta, ám ha nem megy, bátran kérjünk segítséget.

Hogyan hat a koronavírus-járvány az emberekre?

Váratlanul és gyorsan ütötte fel a fejét a pandémia, amitől az emberek óriási része megijedt, és ez azóta is tart. Sokan annyira megrémültek, hogy háttérbe szorították a teendőiket, bezárkóztak, és nem mernek kimoccanni, csak az oltást várják.

Ez miért van?

Mert az emberek jelentős része öntudatlanul él, és görcsösen ragaszkodik a racionális biztonság megteremtéséhez. Ez azt jelenti, hogy mindennek kiszámíthatónak kell lennie, vagyis pontosan tudja, mikor mit és hogyan tesz, és ha váratlanul történik valami megszokottól eltérő, összecsinálja magát. Ezért is fontos a tudatos hozzáállás. A tudatosság pedig azt is jelenti, hogy azzal is tisztában vagyok, hogyan fejleszthetem az önbizalmamat, amihez éppen az ilyen váratlan helyzetek kulcsfontosságúak, mert tudom, képes vagyok megoldani. Tudatosan ugrok új, racionális vagy érzelmi töltetű megméretésekbe, amelyek ismeretlenek, és tartok tőlük.

Mint amilyen a koronavírus?

Pontosan. De ha nem vagyok lázas, nem vagyok beteg, akkor miért ijedjek meg? Mitől féljek? Ez az alapja mindennek. Az első hullám idején azt mondtam a feleségemnek, ha elkapjuk, akkor csak egy megoldás lehet: meggyógyulunk. Az öntudatlan pesszimistán áll az élethez, a tudatos pedig optimistán.

Egyébként is jellemző, hogy sokan mindig a problémát keresik, nem pedig a kiutat.

Megy a jajveszékelés, a kifogások keresése ahelyett, hogy cselekednénk, élnénk.

A lassan egy éve tartó, korlátozásokkal teli pandémiahelyzet, a bezártság azonban aligha nevezhető egészségesnek.

Ez így van.

Milyen hatása van pszichésen?

Van egy adott konfliktus, például a bezártság. A bezártság ideje alatt a legtöbb ember konfrontálódik számos olyan félelmével, amelytől a korábbi megszokott nyüzsgés megkímélte. Mert előtte dolgozott, sportolt, elfáradt, beesett az ágyba, másnap pedig kezdte elölről az egészet. A bezártság pedig azt eredményezte, hogy az emberek kénytelenek voltak szembenézni a konfliktusaikkal, félelmeikkel, és már nem tudtak elmenekülni előle. Legyen szó párkapcsolati nehézségről, alá-fölé rendeltségi viszonyról, katasztrofális családi státuszról, kötődési nehézségről. Ezek mind olyan pszichotraumák, amelyekkel a többség csak akkor foglalkozik, ha már nagyon nagy a tűz, az intő jelekre viszont nem figyel oda. Így az oki kezelés is elmarad.

Mire gondol?

Az emberek ahelyett, hogy már a bezártság alatt elkezdtek volna foglalkozni a különböző konfliktusaik oki megoldásával, tünetileg próbáltak kompenzálni. Például amikor májustól enyhültek a korlátozások, úgy igyekeztek ellensúlyozni, hogy ezerrel elkezdtek fogyasztani, hogy csillapítsák a kiéhezettségüket. Ez történt Lengyelországban is, amikor a nyitás után mindenki merevrészeg volt. Ám ez csak a probléma tüneti kezelése, az emberek nagy része ettől függetlenül cipelte tovább a feszültséget, majd jöttek az újabb korlátozások.

És a tél, a hideg, a sötét.

Ez semennyire sem tesz jót az embereknek, mégpedig elsősorban azért, mert konfrontálódnak azzal, hogy bennük már régóta tél van. Nem szeretik, ha emlékeztetik őket a saját nyomorukra, amelyért igazából önmaguk felelősek. Miért van az, hogy télen sokaknak annyira rossz a kedvük, hogy szinte élni sem akarnak, amikor pedig kinyílnak a virágok, és süt a nap, egyből jókedvük lesz? Mert mindig valamilyen külsőség kell ahhoz, hogy jól érezzék magukat. De miért nem belülről keresik a megoldást? Miért nem a belső erőforrásaikat használják fel arra, hogy jól érezzék magukat a bőrükben?

Miért?

Mert ez temérdek munkát jelent. Ráadásul nemcsak munka kérdése, hanem rengetegszer kényelmetlenséggel, fájdalommal is jár, miközben a mai kor embere mindent elkövet, hogy ne fájjon neki. Legyen minden egyszerű, ezért bedugja a fejét a homokba, hitegetve magát azzal, hogy így majd megússza.

Mikor térhet vissza minden az eredeti kerékvágásba?

Soha!

Tessék?

Azért, mert azok, akik ezt nem oldják meg, állandóan cipelik magukkal az ettől az állapottól való rettegésüket. Azt gondolják, hogy például az oltás száz százalékban megvédi őket. Csakhogy ez nem igaz. Valóban csökkentheti a veszélyt, de az emberek nem veszik figyelembe, milyen fontos a test és a lélek egyensúlya, egészsége. Az oltást nevezhetjük leendő fizikális egészségnek, de ez csak potenciális, ami nagy százalékban bekövetkezhet. Az emberek azonban a fizikális eszközökön kívül nem csiszolják, fejlesztik a belső értékeiket. Éppen az Indexen olvastam néhány hete, hogy Bhutánban most jegyezték az első halálesetet. Ennek az az oka, hogy ott nemcsak a fizikális, racionális értékeket tartják szem előtt, hanem az egymásra figyelést és a másik őszinte segítését is – a mindenkori óvintézkedések mellett természetesen. Magyarországon ez sajnos nem megvalósítható.

Miért?

Mert a szomszéd kertje mindig zöldebb. Ez olyan, mint az a vicc, amikor Szent Péter megkérdezi az egyik teremben, hogy miért őrzi annyi kisördög azt az óriási üstöt. Aztán jön a válasz, hogy azért, mert ott vannak az oroszok, akik állandóan lázadni akarnak. Megy tovább, és lesz egy terem, ahol nincs egyetlen kisördög sem, és kérdezi, hogy mi történik ott. Jön az újabb válasz, hogy ott vannak a magyarok, és abban a pillanatban, ha az egyik ki akar mászni, a többi visszarántja, ezért nem kell őket őrizni.

Sajnos ilyen a mentalitásunk, nem tudunk a másik sikerének örülni.

Pedig ha azt látnánk, hogy a másik is emberből van, és neki összejött, sok mindent megtett azért, hogy mosolyogjon, megoldja a konfliktusait, akkor nekünk is sikerülhet. Ez tudatosság kérdése, hogy tisztában legyünk azzal, képesek vagyunk megoldani az adott helyzetet. Az öntudatlan görcsösen törekszik a rutinszerű biztonságra, és bármi könnyedén kilendíti onnan, míg a tudatos tudja, ha valami új jön, akkor félre kell dobni a rutint, és úgy áll hozzá, hogy legalább megnézheti, mire képes, mennyit ér, vagyis hajtja a kíváncsiság.

Tehát meg kell próbálni öntudatosan élni?

Nem! Meg kell tenni. Ha valaki csak próbálkozik, az azt jelenti, hogy mindig hagy magának kiskaput.

Vagyis, ahogy a Star Warsban elhangzott: „Tedd vagy ne tedd! De ne próbáld!”

Így van. A próbálkozásnak nyögés a vége. A kiút tehát az, ha az emberek rájönnek, van megoldás, és az ott van bennük. Ezt hívják az érzelmi intelligencia fejlesztésének. Sokaknál sajnos depresszív tüneteket, reakciókat okoz, mert elkezdenek félni a munkanélküliségtől, a betegségtől, a haláltól, ami rossz közérzetet, hangulatot, fekete gondolatokat generál, és

az öntudatlan ember nem önmagában keresi a megoldásokat, hanem mindig mástól várja, hogy megoldja helyette az élete nagy konfliktusát.

Mivel jelenleg senki sem oldja meg helyette, ezért megijed, és elkezdi siratni, sajnáltatni magát.

Hogyan hatott a járvány a különböző korosztályokra?

Az idősebb korosztályt, amelyik közeledik a halálhoz, drasztikusan emlékeztette az élet elmúlására. Azelőtt tisztában volt vele, hogy idős, de távolinak érezte a halált, mert egészséges volt, nem volt semmi baja. Most pedig retteg attól, hogy bármi baja eshet a járvány miatt.

Mi a helyzet a fiatalokkal?

Rájuk azért van nagy hatással, mert bár nagyobb védettséget élveznek, nem tudják élni a szokványos életüket, mivel minden le van zárva. Igaz, előtte is sok időt töltöttek az online felületeken, de jöttek-mentek, beszámolhattak a kortársaiknak az eseményekről. Most viszont ezt nem tudják megtenni, mert minden online történik, nyolc-tíz órákat a laptop előtt töltenek, és közben nem történik velük semmi. Valamiféle virtuális közösségi élmény van, de nincs túl sok esemény, amiről mesélhetnének azonkívül, hogy egész nap a gép előtt ücsörögtek.

És nem úgy tűnik, hogy a közeljövőben megoldódna a helyzet: március 15-ig meghosszabbították a veszélyhelyzetet.

Az állam valószínűleg már belátta, ha most egy hónappal meghosszabbítja a korlátozásokat, az nagy feszültséget eredményezett volna, ezért inkább kicsiben gondolkodik, mivel ez a rövid idő aránylag belátható. Csakhogy a számok a legkevésbé sem azt mutatják, hogy március közepén bármi változás történne.

Milyen betegségeket, problémákat szülhet hosszú távon a csaknem egy éve tartó járványhelyzet?

Bármilyen betegséget: magas vérnyomást, cukorbetegséget, autoimmun betegséget. Mivel nem történik meg a konfliktusok oki kezelése, az önmarcangolás, önbüntetés beindítja a genetikailag jelen levő hajlamot. Ha a személyiségszerkezetet egyharmad részben a genetika szabályozza, és a génjeinkbe vannak kódolva a hajlamok a különböző betegségekre, akkor adott esetben ezeket mi indítjuk be. Például egy fiatal nőről kiderül, hogy súlyos pajzsmirigy-alulműködése van, mert a párkapcsolata semmilyen, miközben gőzerővel dolgozik a racionális önmegvalósításon: munka, munka, munka. Emellett kondizik ezerrel, de mentális szempontból semmit sem változtat a konfliktusain. Előbb-utóbb így kialakul a betegség. Mert csak akkor reagálunk, ha felszíni sérülést, fizikai problémát észlelünk, a lelki problémákkal nem foglalkozunk, inkább elnyomjuk. Ám ez hosszú távon egészségügyi problémákat okoz.

Bedugjuk a fejünket a homokba.

Nem megoldás, ha elfojtjuk a problémákat, mert azok attól még megmaradnak. Kezelni kell őket. A rákos megbetegedések száma sem azért fokozódik, mert a szűréseket szüneteltették egy ideig, nem lehetett elmenni különböző vizsgálatokra. Hanem azért, mert a belső konfliktusok nincsenek okilag kezelve. Ezért az egészségügy a járvány után még inkább le lesz terhelve a különböző betegségekkel.

Kihez lehet fordulni segítségért?

A legtöbb ember úgy van vele, hogy azt gondolja, ha segítséget kér, akkor gyenge. Aztán rájön, hogy nem tudja megoldani az érzelmi konfliktusait, és a barátaihoz, szüleihez fordul, akik szintén nem tudnak segíteni, ezért megnyugszik, beletörődik, hogy tényleg nincs megoldás.

Ugyanakkor ha elromlik az autója, akkor elmegy a szervizbe, ha fáj a foga, akkor meg a fogorvoshoz. Fel kell ismerni, hogy nincs nagy különbség.

Emberből vagyunk, így nem érthetünk mindenhez, mert ha a lelkünk, érzelmeink nincsenek egyensúlyban, az negatívan hat a testünkre. Úgyhogy bátran forduljunk megfelelő segítséghez, úgynevezett külső segítőkhöz: legyen szó pszichológusokról vagy akár papokról, tiszteletesekről, akik rendelkeznek ilyen jellegű segítségnyújtási képességgel.

(Borítókép: Csernus Imre 2019. augusztus 12-én. Fotó: Kaszás Tamás / Velvet)