Konrád
4 °C
17 °C

Sokkal többet használjuk a bankkártyát a járvány kezdete óta

2021.03.01. 13:25

Talán nem meglepő, de a koronavírus-járvány kezdete óta megnőtt a bankkártyák használatának a népszerűsége – derül ki a Mastercard felméréséből, amelyet a Free Association végzett el a 18–65 éves, városban élő, bankszámlával rendelkező lakosság körében. A kutatásból kiderül, hogy

a megkérdezettek 62 százaléka gyakrabban fizetett bankkártyával a pandémia kezdete óta, mint előtte,

míg 17 százalék azoknak az aránya, akik korábban csak készpénzzel fizetettek, ám a járvány hatására elkezdték használni a kártyát. A felhasználók több mint fele ráadásul igyekszik érintésmentesen fizetni. Az emberek 82 százaléka pedig azt jelezte, hogy megtartaná új fizetési szokásait, vagyis a korábbinál gyakrabban használná a kártyáját.

A korosztályokat tekintve a 18–35 éveseknél volt a legmagasabb azoknak az aránya, akik a járvány idején vették először kezükbe a bankkártyájukat (21 százalék), a 35–49 éveseknél ez az arány 14, míg az 50–64 éveseknél 12 százalék.

Az elmúlt egy évben sok helyen hallhattunk arról, hogy az életünk minden területére hatással volt a Covid–19, de a fizetési szokások alakulásában kétségkívül jelentős változást hozott. Ma már azok zsebében is ott van a bankkártya, akik még mindig készpénzzel fizetnek, de ami ennél is fontosabb: a magyarok túlnyomó többsége már rutinos kártyahasználó

– idézi a közlemény Eölyüs Endrét, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatóját.

Sokan továbbra is a készpénzes fizetést részesítik előnyben, ám az 58 százalékuk magánál tartja a kártyát, ami 18 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábban mérthez képest, míg mindössze öt százalék az, aki nem használja a kártyáját, elsősorban azért, mert nem is tudja, hogyan kell.