Újra szenvedhetnek az üzletek, pedig még magukhoz sem tértek

IMG 3173
2021.03.04. 14:37

Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón bejelentette, hogy a koronavírus-járvány megfékezése érdekében további korlátozásokat kell bevezetni, így többek között be kell zárni az üzleteket március 8-tól (hétfőtől) március 22-ig, kivéve az élelmiszerboltokat, a patikákat, a drogériákat és a benzinkutakat.

Persze, a legkevésbé sem jó a helyzet, pláne, hogy az elmúlt egy év hatásai még mindig érződnek, de most mindenkinek az a közös érdeke, hogy javuljon az állapot. A járvány kezelése a legfontosabb, ehhez pedig szükség van a további korlátozásokra, még ha meg is nehezíti a hétköznapokat. Minél előbb túljutunk rajta, annál jobb lesz, de ehhez kell a zárás, ez kényszerű döntés

– mondta az Indexnek Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.

A részletszabályok azonban még nincsenek kidolgozva, azt az operatív törzs hozza nyilvánosságra néhány napon belül. Így az továbbra is kérdéses sokak számára, hogy valóban be kell-e zárni, vagy ugyanúgy nem lesznek látogathatók az üzletek, mint tavasszal. Vámos György szerint ez mellékes, mert a kormány célja, hogy ne legyenek emberek a boltokban, igaz, foglalkoztatási szempontból egyáltalán nem mindegy, hogy melyik verzió valósul meg, ezért az OKSZ is azt szeretné, hogy egyértelmű legyen a szabályozás.

Ami a nehézségeket illeti, az élelmiszerpiac és a napi cikkek szinten tudtak maradni az elmúlt évben és 2021 januárjában, míg a webáruházak forgalma 41 százalékkal nőtt. Rájuk az a jellemző, hogy elsősorban veszélyhelyzetben emelkedik a forgalmuk, a vásárlók, amint tehetik, visszatérnek a hagyományos boltokhoz. Az iparcikkek terén viszont jelentős volt a visszaesés, a boltok forgalma 10-20 százalékkal zuhant a pandémia hatására, és a hagyományos iparcikkes boltok piaca még nem is állt helyre – az újabb korlátozások miatt ez nem is a közeljövőben lesz.

Újabb kiesésekre számíthatnak üzletek, ugyanakkor jelentős különbséget jelent, hogy a tavalyi korlátozásokkal ellentétben, ezúttal támogatást nyújt a kormány bezárás esetén

– adott hangot örömének Vámos György azzal kapcsolatban, hogy kiterjesztik a bértámogatást és adókedvezményt minden olyan területre, amelyet március 8-tól kezdődő bezárás érint, így már nemcsak a szállodák és a vendéglátóipar kap segítséget, hanem a kereskedelmi szektor is.

(Borítókép: Bezárt bolt Budapesten 2020. március 15-én. Fotó: Csomor Ádám / Index)