Iskolabezárás: márciusra is kérhető az ingyeninternet

D  YT20200318017
2021.03.06. 09:56

A veszélyhelyzet ideje alatt a digitális oktatással érintett családokat segítő intézkedésekről szóló tavaly novemberi kormányrendeletet kiegészítették az alapfokú oktatással is, így a „helyhez kötött internet-hozzáférési szolgáltatás” most már ingyenesen vehető igénybe az általános iskolás gyerekek számára is – derült ki a péntek este megjelent Magyar Közlönyből. A novemberi rendelkezések a nappali tagozatos középiskolásokra vonatkoztak.

A kormány egyszeri 30 napra tette elérhetővé az ingyeninternetet

az alapfokú nevelés-oktatást folytató köznevelési intézménnyel fennálló jogviszony esetén.

Kapcsolódó

Hova tesszük hétfőtől a gyerekeinket?

Újabb részletek derültek ki a hétfőtől kezdődő iskolazárról. Kínzó kérdések.

Orbán Viktor miniszterelnök még november közepén jelentette be, hogy első körben harminc napra ingyenes lesz a helyhez kötött internetszolgáltatás azoknak a családoknak, ahol nappali tagozatos középiskolás tanul. Az ideiglenes járványinternet-szolgáltatásról szóló rendelet a miniszterelnöki bejelentés napján, november 14-én azt is kimondta, az internet-előfizetéssel rendelkező, online oktató pedagógusok is ingyen élhetnek a lehetőséggel.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) februárban arról tájékoztatott, hogy addig közel százezer család igényelte az ingyenes internetet. A lehetőséget december 9-én egy újabb kormányrendelet háromhavi (háromszor 30 napi) igénybevételre hosszabbította meg, amennyiben a középfokú oktatásban digitális munkarendben tanuló középiskolások családjai, valamint a jogosult, előfizetéssel rendelkező tanárok jelezték igényüket ezzel kapcsolatban a szolgáltatójuknál.

Az ITM közlése szerint a három nagy társaság (Magyar Telekom, Digi, Vodafone) és a kisebb, döntően magyar cégeket tömörítő szövetségek adatai alapján azt lehet látni, hogy eddig valamivel több mint 98 ezer előfizető élt az ingyenes karanténinternettel.

(Borítókép: Általános iskolások otthon tanulnak a koronavírus-járvány miatt 2020. március 18-án. Fotó: Illyés Tibor / MTI)