Ezek a katások számíthatnak ellenőrzésre

2021.03.23. 08:00

A kisadózó vállalkozások tételes adója népszerűbb, mint valaha, immár a vállalkozói szféra több mint egyharmada katázik – mondta a Magyar Nemzetnek a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára. Izer Norbert szerint az idén életbe lépett hárommilliós szabály amellett, hogy igazságosabbá teszi a kata rendszerét, alkalmas a visszaélések visszaszorítására is.

Az adóhivatal nyilvántartása szerint jelenleg 432 ezer kisadózó vállalkozás működik idehaza. Döntő többségük egyéni vállalkozó, számuk 396 ezer, és emellett 36 ezer cég adózik a kata előírásai szerint. 

Tavaly, az év második felében majdnem négyezer érintett váltott adózási formát és 15 ezer katás szüntette meg tevékenységét – tette hozzá, megjegyezve, hogy utóbbi adat nem számít kiugrónak, 2019-ben például több mint 38 ezer katás szüntette meg tevékenységét. Az új belépők miatt november óta még nőtt is a katások száma. 

A hárommilliós szabállyal a kisadózók legnagyobb részének nem kell foglalkoznia, nagyjából 360 ezer katás pontosan úgy adózik idén, mint tette azt tavaly – fogalmazott az államtitkár.

Emlékeztetett, hogy az új szabállyal azt a nemkívánatos gyakorlatot kívánták visszaszorítani, miszerint egyes munkaadók katás vállalkozóként alkalmaztak olyan dolgozókat, akiket munkaviszonyban kellett volna foglalkoztatniuk. Hozzátette, hogy az adóhivatal az idén is folytatja a katások ellenőrzését,

revízióra leginkább azok a vállalkozások számíthatnak, amelyek korábban nagy ellenérték fejében alkalmaztak katás vállalkozásokat.

Izer Norbert hangsúlyozta, hogy az adónem továbbra is rendkívül előnyös, és ezen túl is kedvező feltételeket garantál a gazdaság kisebb szereplőinek. Úgy vélte, az ilyen adóügyi megoldásokra most, a gazdaság újraindításakor különösen nagy szükség van.