2024. június 14. 21:00
Németország
Skócia

Felvette a harcot a falfirkákkal Győr polgármestere

2021.03.31. 15:56

Aki nem ismeri a folyóparti várost, annak is érdemes tudni, hogy a 2020-ban nemzeti emlékhellyé nyilvánított Káptalandomb Győr városának nem csupán ősi magja még a rómaiak idejéből, hanem máig fontos szakrális, egyben turisztikai központ a Duna és a Rába találkozásánál. Itt található a püspökvár és a bazilika, Győr két legősibb és egyben legjelentősebb műemléke.

Ennél a római kori maradványokat őrző, egyébként történelmi barokk stílusú épületeket felvonultató Káptalandombnál takarította el a falakról a graffitiket a napokban Dézsi Csaba András, Győr kardiológus polgármestere. A fideszes politikus, aki tavaly januárban váltotta a polgármesteri székben a botrányaiba belebukott, szintén fideszes Borkai Zsoltot, ezúttal is Facebook-oldalán mutatta be a takarítási műveletet.

A városvezető bejegyzésében azt is hozzátette, azért most vette a kezébe a magas nyomású víznyomót és a kefét, mert korábbi ígérete volt, hogy húsvétra eltüntetik a Káptalandomb épületeiről a graffitiket. Azt pedig Dézsi Csaba András az Indexnek adott korábbi interjújában is kifejtette, hogy szeret dolgozni.

A győri polgármester bejegyzéséből kiderül, hogy neki alapvetően nem magával a graffiti műfajával van problémája, takarítás közben a Káptalandomb épületeinek falain talált köztük sok művészi igényű alkotást is. Ezeknek hamarosan meg fogják keresni a megfelelő felületet a városban, mindenképpen a történelmi belváros falain kívül, amelyek szerinte nem erre valók.

Dézsi Csaba András egyébként nem először hívja fel magára a figyelmet hasonló akcióval, néhány hónappal ezelőtt például a szocializmus korszakából a városi falakon maradt régi, már oda nem illő utcatáblákat távolított el. Akkor is saját kezűleg.