A Covid-mintaországot a Közel-Keleten keressük

Ha szóba kerül a koronavírus elleni hatékony védekezés, akkor tízből kilenc embernek Izrael ugrik be. Az ország, amely csaknem dupla áron beszerezte a Pfizer vakcináját, és teljes népességének jóval 50 százalék feletti átoltásával viharos sebességgel szorította vissza a járvány terjedését. A január közepén mért 8600-as napi fertőzésszám csütörtökre 380 alá esett, a napi Covid miatti halálozás pedig az január végi csúcsot jelentő 61-ről mostanra 8-ra zuhant.

Akad egy Izraelhez közeli állam, amelyről sokkal kevesebbet beszélünk, pedig már 2020-ban is egészen kiemelkedően jó adatokat mutatott: az Egyesült Arab Emírségek. Az Emirátusok leginkább azzal került be a „vakcinahíradóba”, hogy több, koronavírus elleni oltóanyag klinikai vizsgálatainak helyszínéül szolgált. Ez minden valószínűség szerint összefüggésben lehet a járvánnyal szembeni hatékony küzdelmükkel.

Letoha Tamás szegedi kutatóorvos szemléletes ábrát tett ki Facebook-oldalára az ourworldindata.org-ról, ami kitűnően mutatja, miről is van szó.

Az emirátusok járványgörbéje az elmúlt több mint egy évben olyan lapos, mint egy palacsinta.

A napi új esetek száma az első vírushullám felfutásával náluk 875-tel tetőzött tavaly május végén, míg a második október végén 1432-vel. Aztán következett egy felfutás, január 30-i tetőzéssel és 3684-es napi esetszámmal. Április 1-jén 2160-nál tartottak. Eközben a magyar vagy épp a brazil adatok jelenleg is az egekben vannak egymillió főre vetítve. 

2020-ban egymillió főre vetítve végig négy alatt volt a napi halálozás az országban, a csúcs 2021 február 22-én volt 16 fővel. Jelenleg 4,7-tel állnak.

Az Egyesült Arab Emírségekben a pekingi Sinopharm-vakcinával már tavaly júliusban oltották az embereket a III. fázisos klinikai vizsgálatban, szeptembertől pedig vészhelyzeti engedéllyel. A Sinopharm vuhani intézetének oltóanyagát szintén tesztelik az országban, illetve vészhelyzeti engedéllyel oltják a lakosságot a Pfizer m-RNS-vakcinájával, illetve a Szputnyik V-vel is. Február végén 35,2 százalékos átoltottsággal álltak, 22 százalék kapta már meg mindkét adag vakcinát.

Akadnak, akik az Emirátusokhoz hasonló országokat elítélik amiatt, hogy engedik a gyógyszervállalatok kis- és nagymintás klinikai vizsgálatait, az új oltóanyagok tesztelését a lakosságon. Nincs kizárva, hogy hosszú távon nekik lesz igazuk, de rövid és középtávon egyelőre úgy tűnik, hogy az Egyesült Arab Emirátusok szolgál mintául a járvány elleni védekezésben.

(Borítókép:  Emberek sorban állnak egy koronavírus oltóközpont előtt, az Egyesült Arab Emírségekben, 2021. január 24-én.  Fotó: Giuseppe CACACE / AFP)

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Varga Judit: Az Aranybulla bizonyíték a magyar jogállamiságra

Az igazságügyi miniszter az Európa Tanács féléves magyar elnökségéről beszélt Strasbourgban.

március 31., 18:59

  • Belföld
Ez ám a tavasz, csütörtökön 25 fok lesz!

De azért többfelé beborulhat.

március 31., 16:58

  • Godmode
A John Wick rendezője filmet készít a Ghost of Tsushimából

A tatárokat hazakergető japán szamuráj története a tavalyi év legjobb játéka volt.

március 30., 20:10

  • Kultúr
Nincs alku, a Városligetben nem lesz Nemzeti Galéria

Nincs béke a Ligetben, a választások dönthetik el, hogy kié lesz a grund.

március 28., 19:18

  • Külföld
Görögország mindenfajta vakcinát elfogad, de lehet majd menni PCR-teszttel is

Már készülnek a turistaszezonra.

március 29., 16:40