Balog Zoltán: Ne hagyjuk, hogy a járvány elrontsa ezt a szép ünnepet

Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a budapesti, Hold utcai református templomban tartott ünnepi istentiszteletet vasárnap reggel. A református püspök magyarul és németül tartotta az istentiszteletet, amely során hangsúlyozta, mennyire fontos a mostani helyzetben imádságunkba foglalni mindazt, ami hiányzik:

Arról is beszélt, hogy bár a tanácstalanság és a kilátástalanság járja át a mindennapokat, de mondjunk hálát annak, amink van, örüljünk a húsvétnak, és járjon át mindenkit a szeretet.

Hozzátette, egyúttal mondjunk köszönetet annak a rengeteg embernek, aki azért dolgozik mindennap, hogy ne a koronavírus győzzön, és ne hagyjuk, hogy a járvány elrontsa ezt a szép ünnepet.

A feltámadt Jézus újra és újra azt üzeni, „ne félj, előtted megyek!" – fogalmazott a hívek nélkül megtartott istentiszteleten, és arról is beszélt, az idei ünnepen különösen bátorító, hogy a feltámadt Istennel a templomon kívül is, bárhol, bármikor lehet az életben találkozni.

Ezen az ünnepen most nem kilépni kell a hétköznapi életünkből, hanem engedni, hogy bejöjjön oda Jézus.

Nem szenteskedő pillanatokat kell összehozni valahogy profán körülmények között, hanem engedni kell és lehet, hogy részesüljünk Isten erejében, szeretetében

– mondta, és hozzáfűzte, hogy akkor is, amikor elfogy a türelmünk, mert ami sok, azért az mégiscsak sok, lezárásban, korlátozásban, megpróbáltatásban. Akkor is, amikor éppen elfog a reménytelenség, hogy „valahogy mindig megoldhatatlan az élet” – sorolta, hozzátéve, a feltámadt Isten „különösen akkor vár bennünket, amikor betegségre, halálra gondolunk”, akkor szólít meg és mondja újra és újra, „ne félj, előtted megyek!”.

Jézus akkor is „előtted megy, amikor megtalálod a másikat, a másik ember kezét, szívét, szemét”.

Amikor egyszer majd megint kíváncsisággal, érdeklődéssel és megértéssel tudunk nézni arra, akit nem szeretünk, akit akadálynak látunk az életünkben, vagy amikor a munkánk nemcsak a befektetett energiánknak megfelelő eredményt hozza, hanem áldás lesz rajta, áldott munka lesz

– fogalmazott. Balog Zoltán szólt arról is, az ember általában az életében legalább egyszer elgondolkodik azon, hogy van-e rajta, az emberen kívül más létező is, aki több, mint ő és aki érdemben befolyásolja az életét.

„Amikor pedig az életünk egyensúlya megbillen”, akkor „egész életünkkel kérdezünk, akkor magunk vagyunk a kérdés”. Mert „amikor azt kérdezzük, hogy hol van Isten, valójában arra gondolunk, hogy hol van ő, aki "talán választ tud adni a kérdésre, hogy mi lesz velem, mi lesz velünk”.

A találkozáshoz azonban jó helyen kell keresni Istent. Nem a holtak között, mondja az angyal a Jézus sírjához érkező asszonyoknak. Pedig hányszor és hányan keresik ott, a holtak között, abban, ami elmúlt, ami egy letűnt kultúrának tűnik, abban, ami emlék, történelem, ami csődöt mondott, nem sikerült – sorolta.

„Ott keressük Istent, ott várjuk tőle a magyarázatot”, hogy „hol voltál, amikor itt kellett volna lenned?”. „De ott hiába keressük.” Hozzátette: az angyal nem is a templomba küldi a tanítványokat és az asszonyokat. A templom ugyan jó hely a találkozásra, de néha talán el is idegenít, talán túl magas a küszöbe azoknak, akik nem szoktak hozzá. Akik pedig hozzászoktak, azt hihetik, hogy liturgikus helyzet nélkül legfeljebb „másodosztályú” lehet Isten és ember találkozása.

A megfeszített és feltámadott Jézus azt üzeni tanítványainak, hogy induljanak vissza Galileába, ahonnan jöttek, majd ott látják meg őt. Galilea nem volt megszentelt hely, rossz híre volt, a hitetlenség, a pogányság vidékének számított. De az volt az „életük tere”, ezért várta oda őket Jézus. És „minket is oda vár”, a saját életünkbe.

A mi világunk, a mi kis országunk nem elátkozott hely, nem a pogányok földje, és a mi életünk ide vár. Ahogy a bölcs tanító mondja, Isten mindig ott van, ahova beengedik. Így lesz templommá az életünk, a mi Galileánk

– tette hozzá Balog Zoltán húsvétvasárnapi beszédében.