Ida
6 °C
9 °C

Már több mint 155 ezer dolgozó után kértek bértámogatást

2021.04.07. 16:00

Eddig több mint 155 ezer munkavállaló után igényeltek ágazati bértámogatást a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került szektorokban működő cégek – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca szerdai közleménye szerint.

A megítélt támogatások 99 százaléka, mintegy 62 milliárd forint már meg is érkezett a vállalkozások számláira. A védelmi intézkedéseknek az oltások előrehaladtával megkezdett feloldása ellenére a segítséget az áprilisi bérekhez is biztosítja a kormány. A tavalyi visszaesést követően ismét 4,5 milliónál többen dolgoznak Magyarországon. A kormány egyik legfontosabb feladata a járványügyi készültségben is a munkahelyek megőrzése – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette:

eddig mintegy 25 ezer cég igényelte az ágazati bértámogatást, 155 ezer munkahely megvédésére fordítják a forrásokat. A kifizetéseket a lehető leggyorsabban végzik a kormányhivatalok.

Az ágazati bértámogatási programban a támogatott munkavállaló bérének felét térítik meg a mindenkori minimálbér másfélszereséig. Az állam a járulékokat is elengedi, így a munkabér mintegy kétharmadát fedezi. Az államtitkár kifejtette, hogy a vírussal szembeni küzdelem leghatékonyabb eszköze a vakcina.

Már több mint 2,5 millió magyar embert beoltottak, lakosságarányosan ez az európai élmezőnybe tartozó teljesítmény. Így az első fokozattal megkezdődhetett a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldása, amely valamelyest könnyít számos kereskedelmi és szolgáltató vállalkozás helyzetén – jelezte. Az ágazati bértámogatást azonban változatlanul kérhetik a cégek az áprilisi bérekhez is, a pályázatokat a hónap végéig lehet benyújtani

– közölte Bodó Sándor.