Csongor
0 °C
9 °C

A magyar hatóságok engedélyével már olthatnák a most érettségizőket

DVAST20200506014
2021.04.08. 09:39
Az Európai Gyógyszerügynökség is engedélyezte a Pfizer vakcináját a 16 éven felüliek oltására.

Az érettségire készülő diákok közleményt és Facebook-videót is készítettek arról, hogy saját maguk és a velük kapcsolatba kerülők egészségéért is aggódnak a közelgő vizsgák kapcsán. Elmondásuk szerint:

Szeretnénk azt kihangsúlyozni, hogy az érettségi vizsgák nemcsak minket, diákokat és tanárokat érintenek, hanem mindenkit Magyarországon. Mert most ez a diáksereg otthon ül és tanul. De májusban kimegyünk már mi is az utcára, igénybe vesszük a közlekedési eszközöket, befutunk még a vizsga előtt a kisboltba egy kis nasiért, vagy egy fagyiért a közeli cukrászdába. Ezért tehát ha mi az iskolában megfertőződünk, akkor a mellénk leülő bácsit és a sorban előttünk álló nénit is megfertőzzük akaratunkon kívül is.

A fentiekben maximálisan igazuk van a vizsgákra készülő diákoknak, és a megoldás nem is lenne túlzottan bonyolult. Az egyik, hazánkban is engedélyezett és használt, Covid elleni védőoltás ugyanis beadható ennek a korosztálynak. A Pfizer/BioNTech-oltóanyagot ugyanis a gyártó 16 évesnél idősebb páciensek körében bevizsgálta már, és ennek megfelelően gyakorlatilag minden hatóság, így az Európai Gyógyszerügynökség is engedélyezte a 16 éven felüliek oltására. Ez némiképp szokatlan, mivel a korcsoportok határait általában 18, illetve 60 évtől húzzák meg a gyártók és a hatóságok is, ahogyan az történt a Moderna és az AstraZeneca oltásával kapcsolatban is. A Pfizer-vakcina esetében azonban ez nem így volt, és ennek eredményeként jelenleg az egyetlen lehetőséget jelentené a 16–18 év közöttiek védelmére. Az oltás ráadásul megelőzi a tünetmentes terjesztést is, ami miatt az érettségire készülők – teljes joggal – aggódnak. 

Az ennél is fiatalabbak oltása jelenleg nem lehetséges, viszont a gyártó nemrég jelentette be, hogy az oltás 12–15 éves korú páciensek körében tesztelve is a felnőtt csoporthoz hasonló, sőt annál is nagyobb védettséget biztosít, és biztonságosan alkalmazható ebben a korcsoportban is. A védőoltás körükben még nem engedélyezett, de a következő tanév előtt valószínűleg erre is sor kerülhet

Miért van erre szükség?

A felnőtt- és időskorúak számára készített védőoltások összetétele más betegségek esetében általában nem különbözik a gyermekeknek szánt vakcináktól. Különbség lehet azonban a dózisokban, mivel a gyermekek és az időskorúak immunrendszere eltérően reagálhat. Az idősebbeké általában gyengébb, ezért van olyan betegség, ahol a számukra készülő vakcinákkal szemben eleve mások a követelmények.

Influenzánál például enyhébb immunválasszal is megelégszik az idősek esetében az amerikai hatóság, az FDA. Létezik olyan oltás is, amelyből az idősebbek részére nagyobb dózist ajánlanak. Ilyen például a Sanofi Pasteur által gyártott influenzaoltás, a Fluzone High-Dose, amely a megszokott antigénmennyiség négyszeresét tartalmazza. A gyermekek esteében nincs ilyenről szó, számukra ugyanazok a követelmények, de a dózis körükben is változhat. A legfiatalabb, 3 év alatti korosztály részére néhány, de nem minden oltás a felnőttekhez képest fél adagban javasolt. Ilyen például az Afluria. Mindenképpen indokolt tehát mindhárom korosztály (gyermekek, felnőttek és időskorúak) vizsgálata az oltások engedélyezése előtt, még akkor is, ha a vakcina összetétele feltehetőleg ugyanaz marad.

A szerző allergológus és klinikai immunológus szakorvos.

(Borítókép: Érettségi egy székesfehérvári gimnáziumban 2020. májusban. Fotó: Vasvári Tamás / MTI)