Matolcsy György agyondicsérte az Emirátusokat

2021.04.19. 17:22
A jegybankelnök szerint érdemes megfogadnunk „a világ egyik legsikeresebb és legokosabb vezetőjének” tanácsait.

Miért ne ismerhetnénk és kísérelhetnénk meg átvenni a világ egyik legsikeresebb országa, az Egyesült Arab Emirátusok felzárkózásának titkait és módszereit? – Matolcsy György jegybankelnök ezzel a felütéssel kezdi a Növekedés.hu-n megjelent írását.

Az MNB elnöke kiemeli, hogy az Emirátusok mára több mint 50 fontos jelzőszámban világelső, 100 fejlettségi területen vezeti a régiót, a világ leghatékonyabb országa és első a világon az emberek vezetőkbe vetett bizalma terén.

Matolcsy György szerint az Emírségek sikere mélyén egy olyan vízió áll, amelyet vezetők nemzedékei adtak át egymásnak. Ez a jövőkép egy biztonságban és békében élő országot vázolt fel, amely nyitott a világra, egyenlőséget teremt népeinek, jogállam, egyenlő lehetőséget ad a munkára, befektetésre, tanulásra és az egyén kreatív képességeinek kibontására – írja a jegybankelnök.

Elismeri, hogy a gazdaság irányítja a politikát, ezért sem tűri meg a korrupciót. Az államot pedig a jó üzleti környezet kiépítésére használja és hagyja virágozni a vállalkozásokat.

Szerinte a tudatos, kitűnően kidolgozott és állandóan újabb célokkal és projektekkel kibővülő stratégia alapcélja az, hogy az állampolgárok, az állandó lakosok és a turisták egyaránt úgy érezzék, hogy a világ legjobb helyén laknak vagy oda látogatnak. Matolcsy ehhez hozzáteszi, hogy 2040-re már kimondott cél, hogy az Emirátusok a világ legjobb helye legyen az élet, az üzlet és az álmok, remények, vágyak megvalósítása terén.

A jegybankelnök írásában ezt követően tömören végigmegy a hat emirátus 1971-ben végbement egyesülésétől Dubaj felemelkedéséig.

„Dubaj uralkodója azt ajánlja, hogy minden vezető fejlődjön, alkosson, építsen és szolgáljon. Úgy látja, a legrosszabb dolog, amit egy vezető tehet, hogy rossz tanácsokat fogad el. A második legrosszabb, ha egyedül van. A vezetőnek erős vezetőket kell nevelnie és ilyenekkel kell magát körül vennie, miközben a kellemetlen igazságokat is meghallgatja” – írja Matolcsy, aki összegezte is Mohammed bin Rásid Ál Maktúm, Dubaj uralkodó koronahercegének a vezetők részére kínált tanácsait:

  • Szolgáld a népet, mert a kormányzás célja a nép szolgálata.
  • Ne imádd a rangodat. Az igazi értéked nem abban van, ahol ülsz, hanem abban, amit teszel és elérsz.
  • Építs fel egy tervet, ha nincs terved, biztosan kudarcot vallasz.
  • Mérd magad, mindig mérd intézményed teljesítményét.
  • Szervezz csapatot, mert egyedül senki sem lehet sikeres.
  • Állandóan újíts vagy távozz. Ha egy kormány nem újít, akkor nem tud helytállni a versenyben.
  • Kommunikálj az emberekkel és légy mindig optimista.
  • Versenyezz, mert a verseny lényeges eleme az emberi természetnek és viselkedésnek.
  • Nevelj fel vezetőket, mert ezzel egy jobb jövőt építesz.
  • Élj értelmes életet, mert a kormányzás nagy áldás, élj tehát e különleges lehetőséggel.

Matolcsy szerint „nekünk, magyaroknak érdemes megfogadnunk a világ egyik legsikeresebb és legokosabb vezetőjének” az üzenetét: „A legnagyobb akadály, ami meggátolja az embereket a lehetetlen megkísértésétől az a hiedelem, hogy a lehetetlen létezik, így a legnagyobb tett az, ha ráébresztjük őket arra, hogy semmi sem lehetetlen.”