Botond, Mózes
10 °C
20 °C

Még egy hónapig lehet kérni a kutatói bértámogatást

2021.04.23. 14:37

Május 23-ig nyújthatják be bértámogatási kérelmeiket a kutatás, fejlesztés és innováció területén dolgozó munkavállalóik után a munkáltatók – hívta fel a figyelmet Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A januárban újraindult kutatók és fejlesztők innovatív bértámogatása program idén több mint 16 ezer magasan képzett szakember megtartásához járult hozzá összesen 12 milliárd forinttal. 

A program a KFI szektor magasan képzett szakembereinek munkában tartását szolgálja a járványhelyzetben, ami elengedhetetlen a gazdaság sikeres újraindításához – tájékoztatta az MTI-t a minisztérium. A vállalkozások meglévő és újonnan felvett munkavállalóik, többek között mérnökök, kutatók, informatikusok után kaphatnak támogatást. A tavaly tavasszal indult, majd rövid szünet után január óta ismét elérhető lehetőség az összes ágazatot lefedi. 

A programban a három hónapos időtartamra biztosított támogatás egy főre eső összege nem haladhatja meg a havi 318 920 forintot. A megítélt támogatást a munkáltató kapja, annak fejében köteles legalább három hónapig továbbfoglalkoztatni érintett munkavállalóit, munkabérüket nem csökkentheti – fűzte hozzá az ITM.

A legtöbb támogatási kérelem a fővárosból, Veszprém és Pest megyéből érkezett be. Az igénylést benyújtó vállalkozások főként a feldolgozóipar, az információ-kommunikáció és a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység ágazatokban működnek.

Bodó Sándor kiemelte:

2021-ben mostanáig közel 13 milliárd forint értékben, több mint 1200 vállalkozás mintegy 16 500 munkavállalója után érkezett be kérelem, zömük esetében már a támogatási döntés is megszületett.

A KFI bértámogatás tavaly közel 23 ezer szakember munkában tartásához járult hozzá 17 milliárd forinttal. A program eddig összesen 30 milliárd forinttal segítette az álláshelyek megőrzését a magyar gazdaság jövőjét jelentő innovációban és kutatás-fejlesztésben.