Idén már nem nő tovább a minimálbér

2021.04.27. 16:54

Vélhetően nem emelkedik tovább a bérmegállapodás szerint júliustól a minimálbér és a garantált bérminimum, miután az idei első negyedévben a reálkeresetek emelkedése nem érte el a 6 százalékos szintet – mondta a Világgazdaság megkeresésére Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke. Ez utóbbi lenne ugyanis a feltétele, hogy a második félévben tovább mérsékelje a kormány a szociális hozzájárulási adót, amiért cserébe további minimálbér emelést vállaltak a munkáltatói érdekképviseletek. 

Legkorábban júniusban tárgyal majd a fenti kérdésekről a Versenyszféra és a Kormány Állandó érdekegyeztetési Fóruma. Ugyanakkor a szakszervezeti konföderáció elnöke szerint egyelőre kevés esély mutatkozik arra, hogy a második félévben meglódulna a bérkiáramlás, főleg azért, mert a meglehetősen sok munkavállalót foglalkoztató közszolgáltató szektorokban – mint a közlekedési és vízügyi vállalkozások – egyelőre nem emeltek még bért.

Sőt sok helyen egyáltalán nem is akar bérfejlesztést a menedzsment a válság miatti bevételkiesésekre hivatkozva. A fővárosi közszolgáltató vállalkozások például bérszövetségbe tömörülve próbálnak fizetésemelést kiharcolni a kormányzati elvonások miatt ettől forráshiányra hivatkozva elzárkózó Városházánál. 

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke a lapnak felháborítónak nevezte, hogy miközben még a tárgyalások sem kezdődtek meg a közszolgáltató cégeknél, a jelenleg 3,7 százalékig elszaladt infláció viszont egyre jobban erodálja a dolgozók fizetését. Palkovics Imre szerint szerdán tárgyalnak a konföderáció hat százalékos követeléséről a munkáltatókat képviselő a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetségével, csütörtökön pedig a kormány részvételével próbálnak egyezségre jutni. Többek közt az egyetlen gigacégbe összevont MÁV és Volán-társaságokat képviselő Homolya Róbert MÁV vezérigazgatóval. 

Mészáros Melinda arra azért felhívta a figyelmet, hogy a kormány az idén is dönthetne úgy, hogy annak ellenére csökkenti a szociális hozzájárulási adót, hogy nincsenek meg a bérmegállapodásban rögzített feltételei. Emlékeztetett, hogy egyéb javaslataik is voltak, például az 1,5 százalékos munkaerőpiaci járulék eltörlése, ami nettó jövedelememelkedést jelentene minden munkavállalónak.