A vakcinák pörgetik idén a gazdaságot

GettyImages-1231210023
2021.04.29. 14:59
A növekvő átoltottság és a fokozatos nyitás nyomán erősödő optimizmus a feltörekvő országok és Európa részvénypiacainak is jót tesz majd, ám az erősödő inflációs nyomással továbbra is számolni kell az Eurizon Asset Management Hungary Zrt. várakozásai szerint.

Az Eurizon új név a piacon, három hete vette fel anyavállalata nevét – március végén még CIB Alapkezelőként már 484 milliárd forintnyi vagyont kezelt befektetési alapjaiban. Csütörtöki sajtótájékoztatójukon Marco Elio Rottigni, az Intesa Sanpaolo nemzetközi leánybanki divíziójának vezetője – az Eurizon az Intesa-csoport (melynek tagja például a CIB Bank is) vagyonkezelési divíziója – elmondta, hogy 2021-ben a magyar GDP behozhatja a tavalyi kiesést, és elérheti a 2019-es szintet.

Magyarország válságállóságával kitűnt az Európai Unió országai közül

– jelentette ki Rottigni, hozzátéve, hogy a magyar gazdaság idei teljesítménye komoly lendületet adhat az olasz cégek Magyarországra irányuló működőtőke-beáramlásának is. Beszélt arról is, hogy bankcsoportjuk hosszú távú befektetésként tekint a magyarországi CIB-re.

Hajdu Egon, az Eurizon Asset Management Hungary Zrt. befektetési igazgatója elmondta, hogy legfrissebb prognózisukon szinte nem is változtattak az év eleji várakozásaikhoz képest:

  • a gazdaságban jelentős („brutális”) GDP-növekedést várnak minden régióban,
  • az infláció emelkedésére,
  • valamint kötvényhozam-emelkedésre számítanak.

Mindezek mellett támogató monetáris és fiskális politikát várnak 2021-ben. A növekedés és a támogató politikák nyertese a részvénypiac, az inflációs várakozások vesztese pedig a kötvénypiac lehet.

Hajdu Egon beszélt arról is, hogy az országok összességében jól reagáltak a világjárvány okozta sokkra: a fiskális politikák gyorsak és segítők voltak, segítették a munkavállalókat és a cégeket, így az IMF felmérése szerint is sokkal kisebb volt a termeléskiesés, mint a korábbi válságokkor.

A gazdaságot is oltják

Az oltási kampányok egyre látványosabb eredménye is tovább tudta emelni a kockázati étvágyat, elsősorban az USA-ból indulva, de a kezdeti nehézségek után Európa is egyre kedvezőbb helyzetben van az Eurizon várakozásai szerint. Az európai részvényeket az első negyedév eleji nehézségek és újabb lezárások miatt kezdetben kerülték a befektetők, de a ciklikus befektetői megközelítés és a javuló átoltottsági helyzet a periódus vége felé az EuroStoxx 600 index értékét is 7,7 százalékkal növelte.

A nehezen javuló járványmutatók ellenére a reálgazdasági várakozások egyre optimistábbak,

az EU feldolgozóipari indexe is javult a negyedév végére, közel 62 pontra kúszott fel.

A feltörekvő részvénypiacok viszont kevésbé mutattak jó teljesítményt az első negyedévben. A 2 százalékos, relatíve gyenge hozam leginkább azzal magyarázható, hogy az amerikai kötvénypiacon számottevő hozamemelkedés volt tapasztalható a hosszú lejáratú papíroknál. Az ezzel együtt járó dollárerősödés miatt a befektetők jobban kerülték a feltörekvő részvényeket. Emellett az sem segített a piaci hangulaton, hogy a feltörekvő régiókban a járványhelyzet – Kína kivételével – kevésbé dinamikusan javult, mint a fejlett térségekben, ezzel késleltetve a gazdasági nyitást ezekben az országokban – közölte a társaság.

Az alapkezelő szerint a legnagyobb piaci kockázatot a robusztus növekedési perspektívák okozta inflációs várakozások, a kötvényhozamok emelkedése jelentette az első negyedévben, és várakozásaik szerint ezen tényezők egész évben fókuszban lesznek.

Az Eurizon várakozása megegyezik a Fed várakozásával: marad a támogató monetáris politika. A fejlett régiók egyre közelebb kerülnek a gazdasági nyitáshoz, ami a növekvő fiskális stimulusokkal jelentős gazdasági növekedést eredményezhet az év második felében, így továbbra is részvénypozitív és kötvénynegatív a várakozás. A ciklikus szektorok felülteljesítése várható, így az európai és eddig inkább lemaradó fejlődő térség részvénypiaca is felzárkózhat az USA részvénypiaci teljesítményéhez. A fejlődő térségnek az év eleji dollárerősödés nem kedvezett: az előttünk álló időszakban viszont inkább kisebb dollárgyengülés várható, de további erősödés biztosan nem.

(Borítókép: Luka Dakskobler / SOPA Images / Getty Images)