Vazul
11 °C
25 °C

Szerbiában 214 ezer forintnyi dinár lesz az átlagfizetés

2021.05.13. 18:20

A szerbiai átlagfizetés a jövő év januárjától eléri a havi 600 eurónak megfelelő összegű dinárt, mondta a szerb államfő. (Ez mintegy 214 ezer forinttal egyenértékű.) Aleksandar Vučić arról is beszélt, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 5 helyett már 6 százalékos gazdasági növekedést prognosztizált Szerbiában erre az évre, írta a Magyar Szó szerb nyelvű hírforrás alapján.

Kapcsolódó

Szerbia új megállapodást köt az IMF-el

A Nemzetközi Valutaalap az állami cégek és az adóhivatal reformját várja el.

Hozzáfűzte: az IMF szerint Szerbia államadóssága, GDP-arányosan, nem haladja meg a 60,3 százalékot, majd csökkenni fog.

A köztársasági elnök szerint Szerbia kiválóan fejlődik és növekszik. Vučić hangsúlyozta: szükséges az oltakozás is, hogy a gazdaság még inkább növekedhessen, és minél több beruházót vonzanak az országba.