Több ezer milliárd forint lesz új vonatokra

D  EP20210518011
2021.05.18. 17:43 Módosítva: 2021.05.18. 17:57

Újabb jelentős fejlesztés előtt áll a hazai vasúthálózat a következő 10–15 évben, a pályahálózat korszerűsítésére, a járműállomány fiatalítására és a kapcsolódó fejlesztésekre ezermilliárd forintokban mérhető a forrásmennyiség – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kedden Nagycenken.

Mosóczi László a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) üzemeltetésében álló nagycenki Széchenyi Múzeumvasút fejlesztéseinek átadóján azt hangsúlyozta, hogy egyre több jövőbemutató újdonság jelenik meg a hazai vasúti közlekedésben. Ezek sorában említette, hogy folyamatosan állnak forgalomba azok az emeletes motorvonatok, amelyek a budapesti elővárosi viszonylatokon közlekednek, és mire az utolsó is beérkezik, mindenütt ezek a motorvonatok haladnak majd – ígérte. A MÁV-nak negyven darab szállítására lesz szerződése. 

Még több vonalon találkozhatnak majd az utazók a magyar fejlesztésben és kivitelezésben készülő IC+-család kocsijaival. Emellett idén befejezik a Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő tram-train pályamunkálatait. A fővárosi agglomerációt nem számítva ez az egyik legnagyobb forgalmú viszonylat idehaza, és az ide szánt vasút-villamos hibridek is a leginvenciózusabb újítások közé számítanak. 

Mosóczi László felidézte, hogy az elmúlt években megújult a dél-balatoni vasútvonal, a kivitelezők körülbelül egy hónap múlva befejezik az első észak-balatoni szakasz korszerűsítését is. A nyári főzeszon kezdetére 55 kilométeren villamosítják a Szabadbattyán és Balatonfüred közötti szakaszt. Az első ütemet újabbak követik majd, a Tapolca-Keszthely irányú folytatás előkészítése jelenleg zajlik.

Középtávú cél a Balaton körbejárhatóságának megteremtése tiszta, tájba illő vasúttal

– jelentette ki a szakpolitikus, aki azt is elmondta, hogy előkészületi szakaszban van a Budapest és Varsó közötti nagysebességű vasútvonal hazai szakaszának megépítése. A gyorsvasút Bécs felé is leágazhat majd, így nem csak a visegrádi négyek országait kapcsolja majd össze, hanem beköti a magyar hálózatot a nyugat-európaiba.

A sajtótájékoztatót annak apropóján tartották, hogy a pünkösdi hosszú hétvégétől a közönség ismét utazhat a Széchenyi múzeumvasúton, ahol ráadásul  két, Magyarországon másutt nem található egyedi hajtányt is ki lehet majd próbálni a vasutazás mellett. Kövesdi Szilárd, a GYSEV vezérigazgatója az állami forrású fejlesztéseket részletezve elmondta, hogy a kisvasúton két fejlesztést hajtottak végre az elmúlt időszakban: Fertőboz állomáson elkészült a mozdonyműhelyben kialakított látogatóterasz és teljeskörűen felújították a Dmot dízel motorkocsit, amely így most az 1940-es gyártáskori képét mutatja. 

Az államtitkár ehhez hozzátette, hogy a múzeumvasút jelentős turisztikai vonzerővel bír.

Bár a vasút elsődleges feladata az emberek munkába, iskolába szállítása, egyre fontosabb szerepet tölt be az idegenforgalomban

– mutatott rá, hozzátéve, hogy a balatonfenyvesi önkormányzattal együttműködve újjáépítik az Imremajor és Csisztafürdő közötti nyolc kilométeres kisvasutat is, emellett elkezdődik a Széchenyi-hegyi gyermekvasút Csillebérc állomásának rekonstrukciója. Itt felújítják a műszaki emléknek számító biztosítóberendezést, és az épületgépészeti rekonstrukció mellett visszaállítják az eredeti hangulatú állomásképet.

Mosóczi László szerint a vasút további térnyeréséhez az kell, hogy megbízható szolgáltatást nyújtson a hétköznapokban és színes kínálattal győzze meg az embereket a hétvégéken.

(Borítókép: A felújított Dmot dízel motorkocsi vontatta szerelvény megérkezik a fertőbozi állomásra a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. üzemeltetése alatt álló nagycenki Széchenyi Múzeumvasút fejlesztéseinek átadóünnepsége napján a Kastély állomáson 2021. május 18-án. Fotó: Filep István / MTI)

     
   



  • Hírek
  • Hírek