Jósműsort bírságolt meg a versenyhivatal
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata megállapította, hogy az Asztro Show című, országos kereskedelmi csatornán futó jósműsor a fogyasztókat megtévesztve sürgette telefonálásra a tévénézőket. Az adások során a műsorvezető üzenetei, illetve a képi elemek – mint például egy visszaszámláló óra – ugyanis azt sugallták, hogy a jósok szolgáltatásai csak azonnali telefonálással, korlátozottan érhetőek el. A vizsgálat alapján azonban a szolgáltatás hozzáférhetősége valójában nem volt korlátozott, sőt a jósok a műsoron kívül is elérhetőek voltak.
A valótlan állításokon alapuló sürgetés így megfosztotta a nézőket a megfontolt, tájékozott döntéshez szükséges időtől és alkalomtól.
Tisztességes versenyt akar az Igazságügyi Minisztérium és a GVH is
Együttműködési megállapodással akarják megteremteni a tisztességes versenyt az összes gazdasági szektorban.
A műsort gyártó svájci NTH AG az eljárás során elismerte a törvénysértést, és megfelelési programot vezetett be a jövőbeli hasonló jogsértések elkerülésére, valamint lemondott a jogorvoslat lehetőségéről. A GVH minderre tekintettel – figyelembe véve, hogy a cég kis- és középvállalkozásnak minősül, első alkalommal követett el versenyjogi jogsértést, és tisztességtelen gyakorlata nem generált jelentős bevételt – 650 ezer forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra.
A nemzeti versenyhatóságnak a jósműsorokkal kapcsolatban a kereskedelmi gyakorlat – ebben az esetben például az eladásösztönzés – vizsgálatára van jogi lehetősége, míg a szolgáltatás tartalmának, azaz magának a jóslás tevékenységének, a jóslatok alapjának vagy tartalmának megítélése nem tartozik a versenyhatóság hatáskörébe.