Az Amazon felvásárolta az MGM-et

2021.05.26. 18:35 Módosítva: 2021.05.26. 18:40

8,45 milliárd dollárért felvásárolta az Amazon a Metro Goldwyn Mayert – írja a Variety. Az üzletről már a múlt héten is röppentek fel pletykák, most azonban úgy tűnik, hogy tényleg sikerült nyélbe ütni. 

Mike Hopkins, a Prime Video és az Amazon Studios alelnöke hangsúlyozta: ez egyben azt is jelenti, hogy hozzájutnak az MGM tulajdonában álló összes szellemi értékhez. Vagyis ahhoz a mintegy négyezer filmhez és tizenhétezer tévéshow-hoz – köztük például a James Bond, a Rocky, valamint a Rózsaszín Párduc alkotásaihoz –, amelyekhez a stúdió neve fűződik. 

Az MGM-et 1924-ben alapították, azóta a nemzetközi filmipar egyik legjelentősebb szereplőjének számít. A stúdió alkotásai körülbelül száznyolcvan Oscar- és száz Emmy-díjat zsebeltek be az évek során. Jelenleg mintegy nyolcszáz alkalmazottjuk van világszerte. 

Az üzlet az Amazon második legnagyobb akvizíciójának számít, egyedül a Whole Foods nevű élelmiszer-forgalmazóért fizettek többet, amelyet 13,7 milliárd dollárért vásároltak fel 2017-ben. A terjeszkedés annak is köszönhető, hogy a cég nagyot kaszált a járvány alatt.

A cég szerint még nem tudni, hogy a mostani akvizíciót mikor tudják végrehajtani, de bennfentesek szerint várhatóan 2021 végéig sikerül majd letudni az összes, az átadáshoz szükséges eljárást.