Be kellett érnie 1,2 milliárd forint osztalékkal Tiborcz Istvánnak

2021.05.31. 09:47

1,2 milliárd forintos osztalékot vett ki a BDPST Zrt. nevű cégéből Tiborcz István, Orbán Viktor miniszterelnök veje. Ez több is volt korábban – hívja fel a figyelmet az Mfor.hu.

A portál a cég beszámolójára hivatkozva azt írta, a 2019. évi 4,8 milliárd forint adózott eredmény után legutóbb 2,3 milliárd forint osztalékot fizettek ki a tulajdonosnak, a 2020-as 1,2 milliárd forintos profitból pedig 1,2 milliárd forint osztalékot hagytak jóvá a május 21-i közgyűlésen, tehát Tiborcz István gyakorlatilag az utolsó petákot is kivette a cég tavalyi nyereségéből.

Ezzel alighanem a 100 leggazdagabb magyar listáján is előrébb lép Orbán Ráhel férje, mely listán legutóbb a 32. helyen szerepelt 35,8 milliárdos vagyonával.

A BDPST egyébként igen aktív idén, úgy tűnik, ez elé a koronavírus-járványhelyzet sem tudott akadályt gördíteni. A szerb és a lengyel piacok meghódítására a cégnek van már BDPST-Serbia Zrt. és BDPST-Poland Zrt. névre hallgató társasága is. Tiborcz István a járvány kellős közepén is alapított új céget, Dorottya Residences Zrt. néven, a társaságot február elsején jegyezték be.