3500 egyszülős és nagycsaládos nyaraltatását fizeti a Mészáros Csoport

2021.06.01. 11:26

Kétszázmillió forint értékű jótékonysági felajánlásnak köszönhetően idén nyáron mintegy 3500, nehéz helyzetben élő egyszülős és nagycsaládos nyaralhat július elsejétől augusztus végéig a Mészáros Csoport jóvoltából – írja az MTI. 

A társaság közleménye szerint a családok félpanziós ellátás mellett a gyulai Hunguest Hotel Erkelben és a Balatontourist balatonfüredi és révfülöpi kempingjeinek mobil- és üdülőházaiban üdülhetnek majd. A rászorulók üdültetésének megszervezésében – a tavalyi évhez hasonlóan – ezúttal is részt vesz a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és az Egyszülős Központ.

Tavaly nyáron csaknem 600, nehéz helyzetben élő egyszülős és nagycsalád nyaralhatott a Mészáros Csoport jóvoltából. Az előző évhez képest változást jelent, hogy idén már három generáció: gyermekek, szülők és nagyszülők együtt vehetnek részt a nyaraláson.

Idén a július elsejétől augusztus végéig tartó időszakban mintegy 3500 családos nyaralhat 6 napos turnusokban. A program sikeres lebonyolítása érdekében a Mészáros Csoport idén is együttműködési megállapodást kötött a Nagycsaládosok Országos Egyesületével (NOE) és az Egyszülős Központtal.

A szálláshelyekre a két szervezet honlapján közzétett űrlap beküldésével lehet jelentkezni. Mindkét közhasznú szervezet egy jelképes, 1000 forintos hozzájárulást kér családonként az üdültetésben részt vevőktől. Fontos tudni viszont, hogy

a szálláshelyeket a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően a felnőtt korúak kizárólag védettségi igazolvánnyal vehetik igénybe.

Tóth Krisztinát, a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatója úgy fogalmazott: „nagyon nagy népszerűségnek örvendett már tavaly is a Mészáros Csoport üdültetési felajánlása az egyszülős és nagycsaládosok körében, és örömmel támogattuk azt a kezdeményezést, hogy idén a nagyszülők is a családdal tarthassanak a nyaraláson. Egy közös családi üdülés elsősorban a lelkeket gyógyítja, amire most különösen nagy igény mutatkozik a Covid-járvány miatti több hónapos bezártság után” – fejtette ki. 

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke a jótékony felajánlásról elmondta: „számtalan pozitív visszajelzés mutatja, hogy valamennyi nagycsaládos számára feledhetetlen élményt jelentett tavaly a Mészáros Csoport által támogatott nyaralás. Olyan családok vehettek benne részt, akik közül sokan már évek, évtizedek óta nem tudtak elmenni közösen nyaralni, így ez az élmény sok gyermeknél bizony egy életre szólt" 

Nagy Anna, az Egyszülős Központ alapítója és vezetője az üdülési programmal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy: „sok száz egyszülős családnak jelentette az egyetlen – és nem ritkán az első – családi nyaralást a tavalyi lehetőség”.