Megállapodtak a globális adóminimumról a világ legnagyobb gazdaságai

2021.06.05. 21:40

A hét legnagyobb GDP-vel rendelkező országot tömörítő G7-csoport pénzügyminisztereinek szombaton véget ért találkozóján elfogadták azt az alapelvet, amely a Biden-adminisztráció és az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma által előterjesztett javaslat szerint kötelezően 15 százalékban határozná meg az egyes országok által kivetendő társasági adót – írja a Wall Street Journal

A G7-csoport tagjai Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok. 

A pénzügyminiszterek ma jelentős és példa nélkül álló állásfoglalást tettek

– mondta Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter. 

A vendéglátó brit pénzügyminiszter, Rishi Sunak történelmi jelentőségűnek minősítette az egyezséget. Nyilatkozata szerint a megállapodás két fő pillérre alapul.

  • Az első pillért jelenti az az elképzelés, amelynek alapján a multinacionális vállalatoknak azokban az országokban is adózniuk kellene, amelyekben ténylegesen tevékenykednek, nem csak ott, ahol a központjuk működik.
  • A megállapodás második pillére az általános társasági adóztatás globális reformjának előmozdítása, és ebbe a kategóriába tartozik a 15 százalékos minimális társaságiadó-cél kijelölése.

A hosszú távú cél az volna, hogy az egyes országok ne tudják a nemzetközi cégeket alacsonyabb adókulcsokkal magukhoz csábítani. 

Korábban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte, hogy Magyarország nem fog hozzájárulni a globális minimumadó bevezetéséhez.