Olga, Liliána
20 °C
35 °C

Ezeknél az állami cégeknél már lesz béremelés júliustól

2021.06.18. 11:09
Hároméves bérmegállapodást kötöttek az öt regionális vízműnél.

Hosszas egyeztetések és a kollektív munkaügyi vita megkezdésének kilátásba helyezését követően az állami tulajdonú regionális vízművek vezetői és munkahelyi szakszervezetei csütörtökön aláírták a frissen tető alá hozott hároméves béremelési keretmegállapodást – mondta az Index érdeklődésére Fürjes-Gábor József, a Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége elnöke. A közel hatezer dolgozó jövedelmi helyzetét érintő megállapodás előkészítésében, az egyeztetések koordinálásában részt vett a Nemzeti Vízművek Zrt. is.

Az aláíró szakszervezetek elfogadták az egységes rendezőelveket. A megállapodás szempontjából különösen lényeges, hogy a szakszervezetek közös egyetértésben, kompromisszumos javaslatokat követően, konszenzus alapján fogadták el a megállapodást – hangsúlyozta Fürjes-Gábor József.

A HÁROMÉVES MEGÁLLAPODÁSBAN 2022-RE 7 SZÁZALÉKOS, MÍG 2023-RA ISMÉT VISSZAFOGOTTABB, 4 SZÁZALÉKOS EMELÉSRŐL EGYEZTEK MEG A FELEK.

A közszolgáltató cégeknél reprezentatív szakszervezetek egyébként eredetileg hatszázalékos, januárig visszamenőleg érvényes béremelést követeltek. 

A keretmegállapodás aláírását követően zajlik az egyes társaságokat érintő helyi bérmegállapodások részleteinek kidolgozása is, figyelemmel arra, hogy a bérmegállapodás rendezőelvei között szerepel a differenciálás lehetősége. A most aláírt keretmegállapodás kitér a járulékváltozásokból adódó bérköltségek felhasználásának, valamint a béren kívüli juttatások egyösszegű kifizetésének a lehetőségére is. Ez azt jelenti, hogy a megszavazott adótörvények eredményeképp már eleve lesz bérköltség-megtakarításból eredő mozgástér jövőre is, ami a félszázalékos szociális hozzájárulási adócsökkentésből és a szakképzési hozzájárulás kivezetéséből adódik. 

Ugyanakkor a minimálbér-emelés okozhat bértorlódást a vízügyi cégeknél, noha már messze nem olyan aránytalan a vállalatoknál a minimálbért keresők száma, mint három éve. A mostani megállapodás ugyanakkor csak az állami tulajdonú társaságokra vonatkozik. A szakszervezetek szerint azonban továbbra is fontos az önkormányzati tulajdonú cégek munkavállalói esetében – különösen ahol erre nincs fedezet –, hogy az ebben az évben alkalmazott ázsiós tőketámogatások biztosítsák a további béremelések lehetőségét. A VKDSZSZ számára központi kérdés, hogy a vízügyi ágazatban a foglalkoztatást érintő intézkedésekben a szakszervezetek között teljes kompromisszum alakuljon ki – tette hozzá az elnök.