Ronaldo kólásüvegei mellett Rogán autópályái borzolták a kedélyeket

1217361 279ff4620819df33be52ca4d7daf19fd o
2021.06.20. 15:57
A héten Rogán Antalék egy sor információt megosztottak az autópálya-koncessziókról, az Országgyűlés elfogadta a jövő évi költségvetést, és egy, a Fudant érintő törvényt is megszavazott. Minden második egészségügyi szakdolgozó a felmondást fontolgatja, Cristiano Ronaldo kólásüvegekkel babrált, az Index antitestmérésre ment, és azt is megtudtuk, mire kell odafigyelni, ha strandra megyünk. A forint jelentősen gyengült, ahogy a magyar tőzsde részvényindexe is esett. Heti összefoglaló.

Rogán Antal: Örülünk, ha magyar szereplő is labdába rúghat autópálya-ügyben

Sok kérdőjel ágaskodott a hét elején meghirdetett autópálya-koncesszió körül – például a hivatalnak még honlapja sem volt –, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, Rogán Antal egy államtitkárral és a koncessziós iroda vezetőjével próbálta kiegyenesíteni őket egy pénteki háttérbeszélgetésen. A Momentum szerint viszont ugyan még le sem zárult a gyorsforgalmi utak kezelésének pályáztatása, már megvan a győztes.

Egy nem létező adó miatt indíthatunk új rezsiharcot Brüsszel ellen

Az unió nem vet ki ránk külön sarcot a klímacélok érdekében, de a gáz és a benzin árában jöhet áremelkedés. A hazai klímacél teljesítéséért csökkentenünk kell a szén-dioxid-kibocsátásunkat, s ebben hamarosan a magyar lakosságnak is aktívan részt kell vállalnia.

Elfogadták a jövő évi költségvetést

Gazdasági újraindítás vagy gátlástalan osztogatás a választások előtt – nagyjából e két markáns vélemény, egyben világlátás írja le, ki mit gondol a 2022-es költségvetés fő céljairól. 

A Fudan megnyerte az első meccsét a Parlamentben

A parlament tavaszi ülésszakának utolsó napján 133 igen, 25 nem és tartózkodás nélkül fogadták el a Fudan Hungary Egyetem Alapítványnak szánt vagyonjuttatásról szóló törvényt.

Ennyire brutális áremelések 20 éve nem voltak

Az Index cégvezetőket bemutató sorozatának legfrissebb részében a generációváltás problémájáról készült interjú a HÁsZ Kft. tulajdonosával. Szabó Bence arról is beszélt, hogy az építőiparban ennyire kaotikus és szélsőséges áremelések nem voltak az elmúlt 20 évben.

Jól fizet idén nyáron a diákmunka

Bár az év elején még úgy tűnt, hogy nem nőnek az órabérek, tavasszal azonban elindult az emelkedés, így jó hír a fiataloknak, hogy a diákok idén nyáron akár már 5-10 százalékkal is többet kereshetnek, mint két évvel ezelőtt.

A Zempléni Vízmű akár az ingyenes vagyonátadásba is belemenne már

Az elöregedő hálózat felújítására már nem futja, és a rezsicsökkentés sem segített. A cég mintegy félmillió ember ivóvízellátásáért felel.

Makro

Öt érv amellett, miért lesz tartós az infláció

Az előző évtized alacsony inflációs környezetét követően ma bárki a bőrén tapasztalhatja, hogy idén elszabadultak az árak. Ugyanakkor a közgazdász-, elemzői társadalmat jelentősen megosztja, hogy ez meddig tart. Már csak az év végéig kell kibírni a magas inflációt, vagy legalább még egy évtizedig?

A Fed 3,4 százalékos inflációval és 7 százalékos GDP-növekedéssel kalkulál

Az amerikai központi bank a vártnak megfelelően nem változtatott az irányadó kamaton, és az eszközvásárlások keretösszege is marad havi 120 milliárd dollár. A Fed erre az évre 7, jövőre 3,3, 2023-ra pedig 2,4 százalékos GDP-növekedéssel kalkulál.

Májusban Magyarországon volt a legmagasabb az infláció az unióban

A legfrissebb adatok szerint májusban két és fél éve a legmagasabb infláció, 2 százalék alakult ki az euróövezetben, áll az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentésében. Tavaly májusban ez az érték 0,1 százalék volt, idén áprilisban pedig 1,6 százalék.

Morgan Stanley: 1 százalék lesz az alapkamat

Jövő kedden 1 százalékra emelheti az alapkamatot és az irányadó egyhetes betéti rátát is a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa – olvasható a Morgan Stanley friss elemzésében. Az amerikai pénzintézet szerint az elkövetkezendő időszakban az lehet a legnagyobb kockázat a forint szempontjából, ha a jegybank csalódást okoz a befektetőknek.

Két-három év alatt elérhető lehetne a 200 ezres minimálbér

Bár alapvetően a kormányon múlik, de a szociális partnerek inkább a többlépcsős, több év alatti bevezetést tartják valószínűnek. Ez egy olyan kampányígéret, amelynek a teljesítése körül még nagyon sok a kérdőjel: például, hogy mekkora legyen akkor a szakképzetteknek járó garantált bérminimum, illetve hogy milyen adócsökkentés mellett tudja ezt a gazdaság kitermelni – kommentálta az Index kérdésére a 200 ezer forintos minimálbérrel kapcsolatos kormányfői mondatokat Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Egészségügy, gyógyszeripar

Vizsgáztak a vakcinák, itt az Index nagy antitestmérése

Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Szputnyik, Sinopharm – ezeket a koronavírus elleni vakcinákat kapták két dózisban legalább 14 napja az Index azon munkatársai, akik részt vettek az antitestmérésen. Tanulságos eredmény született, kiderült például, melyik vakcina után termelődött a kollégáknál a legtöbb, illetve a legkevesebb antitest.

Magyar orvosok, akik reménytelennek nyilvánított gyerekeken segítenek

A Bethesda Gyermekkórház Fájdalomkezelő Ambulanciája jelenleg az egyetlen intézmény az országban, ahol krónikus, akár több éve nem múló fájdalommal élő gyerekeknek adnak reményt. Azoknak, akikről mások lemondtak. Az Index helyszíni riportja.

Az egészségügyi szakdolgozók fele a felmondását fontolgatja

Könnyen elképzelhető, hogy a keddtől szabaddá váló felmondás lehetősége időzített bombaként lesz jelen a magyar egészségügyben. Egy friss kutatás legalábbis az egészségügyi szakdolgozók tömeges elvándorlását jelzi előre.

Minden más

Úszás maszkban? – Így strandolunk idén nyáron

Reméljük, a koronavírus utószezonja a strandszezon előszezonja. Mutatjuk a szabályokat, hogy mi mindent kell betartanunk most épp ezért, illetve az ajánlások alapján mi magunk mi mindent tehetünk meg azért strandolás, fürdőzés, lazulás közben, hogy ez valóban így legyen.

Tízezer embert látna vendégül a kamarai hozzájárulásból a BKIK

A járvány hétköznapi hőseinek megvendégelésére adna támogatást a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara.

Felpörgetik a fővárosi turizmust

A nyitással beindult a belföldi turizmus, hétvégente sok ezren látogatnak le a Balatonra, az Index pedig annak járt utána, hogy milyen újdonságokkal várják azokat, akik a főváros felé veszik az irányt.

Cristiano Ronaldónak nem sok köze volt a Coca-Cola árfolyamához

Bejárta a világsajtót a hír csütörtökön, hogy Cristiano Ronaldo akciója jelentősen csökkentette a Coca-Cola árfolyamát. A portugál labdarúgó a magyar válogatott elleni, Európa-bajnoki mérkőzés előtti sajtótájékoztatón félretette az Eb hivatalos szponzorának üdítőjét, és a víz fontosságára hívta fel a figyelmet. Azonban úgy fest, ennek nem volt köze a cég árfolyamának csökkenéséhez. Mindazonáltal a múltban több olyan eset is előfordult már a sportban, hogy egy akciót reakció követett a tőzsdén.

Kihalásos alapon nyílhatnak új vendéglők?

Praxisjogszerű rendszer bevezetését szorgalmazza a vendéglátós ipartestület.

Rémálom lesz külföldről bármit is rendelni

A Magyar Posta megújítja vámügynöki szolgáltatásának díjazását július 1-jétől.

Forint és tőzsde

Jelentősen gyengült a héten a forint: az euróval szemben 348-349 környékén kezdte a hetet, a hét végére azonban 355 fölé gyengült az árfolyama – a június eleji árfolyamánál 2,5 százalékkal áll gyengébben a forint. A dollárral szemben a hónap eleje óta 5,5 százalékot veszített a forint, a hét végére az árfolyam visszagyengült 300 forint közelébe. A svájci frankkal szemben is gyengült a magyar fizetőeszköz: egy frankért 325 forintot kértek a hét végén.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 48 117,72 ponton zárt pénteken, 1,49 százalékkal alacsonyabban az előző heti záráshoz képest. A vezető részvények árfolyama a Richter kivételével csökkent: a héten

  • a Magyar Telekom árfolyama 0,12 százalékkal csökkent, 422 forinton zárt pénteken;
  • az OTP 1,06 százalékkal csökkent a héten, pénteken 16 385 forinton zárt;
  • a Mol árfolyama 4,84 százalékkal csökkent, 2320 forinton zárt pénteken;
  • a Richter árfolyama pedig 0,06 százalékkal emelkedett, 8280 forinton fejezte be a hetet.

Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-nek küldött heti összefoglalójában kiemelte: bár a héten rekordmagasságban is járt a BUX-index, a hetet csökkenéssel zárta. A gyengüléshez hozzájárult, hogy a nemzetközi piacok negatívan fogadták az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai ülésének döntéseit, amiket a monetáris szigorítás jeleként értékeltek. Az sem tudta pozitív sávban tartani a BÉT-et, hogy a forint az euróval szemben mintegy 2 százalékkal, a dollárhoz képest közel 4 százalékkal gyengült a héten. A magyar piacon várják az MNB Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntését is.

Ezek is a héten történtek:

  • Az MVM első embere nélkülözhetetlennek tartja a Mátrai Erőművet: az erőmű 800 millió forintos működési eredménnyel zárta a tavalyi évet.
  • Augusztustól drágul az ételek házhoz szállítása: az újranyitással párhuzamosan augusztus 1-jével megszűnik az elvitelre vagy házhoz szállításra kért ételek kedvezményes áfakulcsa.
  • Felpörögtek áprilisban az autógyárak: az ipari termelés volumene 58,8 százalékkal haladta meg az előző év áprilisának rendkívül alacsony bázisszintjét.
  • Nagyot léphet előre az űrtávközlésben a 4iG: bejelentették első nemzetközi tranzakciójukat, mellyel tovább folytatódhat a cégcsoport távközlési portfóliójának építése, illetve űripari terjeszkedése.
  • Ezeknél az állami cégeknél már lesz béremelés júliustól: hároméves bérmegállapodást kötöttek az öt regionális vízműnél.
  • Nyolcmilliárdos eredménnyel zárta az első negyedévet a Mészáros-féle Opus Global: 8,1 milliárdos adózott eredményt ért el konszolidált szinten a cég.
  • Félmilliós bírságot kapott Mészáros Lőrinc tőzsdei cége: nyolc napot késett az Opus, büntetett az MNB.
  • Nyit Hernádi Zsolt MOL-vezérigazgató luxushotelje: 2,8 milliárdos vissza nem térítendő támogatással, 7,6 milliárd forintért épült fel a szálloda az üzletember diákéveinek helyszínén.
  • Ezt az érdeklődést aligha kívánta a Wish: versenyfelügyeleti eljárást kezdeményezett az amerikai hátterű Wish webáruház európai működtetőjével szemben a GVH.
  • Megugrott a defibrillátorok iránti kereslet Eriksen esete után: Nagy-Britanniában Christian Eriksen szívmegállását követően hirtelen megnőtt az újraélesztő készülékek iránti kereslet.

(Borítókép: Autópálya-felújítás 2009. november 24-én. Fotó: Nagy Attila / Index)