Márta, Flóra
21 °C
34 °C

A fogyasztóvédelem is beszáll az építőanyag-gyártók elleni árharcba

B  OB20160416003
2021.07.05. 16:00

A fogyasztóvédelem is bekapcsolódik az építőipari alapanyagok piacának drasztikus áremelkedések miatt szükségessé vált, fokozott ellenőrzésébe – jelentette be hétfőn az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A tárca elrendelése alapján a megyei kormányhivatalok munkatársai az ország minden részében felkeresik a termékkört forgalmazó kiskereskedelmi egységeket.

A kormány az elmúlt hetekben állt bele az építőanyag-gyártók elleni harcba:

  • június 10-én Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója egy konferencián arról beszélt, hogy a külföldi építőanyag-gyártó cégek visszaélnek az erőfölényükkel;
  • majd pár nappal később a Gazdasági Versenyhivatal bejelentette, hogy vizsgálói csoportot hozott létre, hogy kiderítse az építőipari alapanyagok drágulásának okát;
  • a múlt hét elején pedig maga a miniszterelnök közölte, hogy a drágulás mértéke „elfogadhatatlan”, intézkedésekre lesz szükség.

Ez utóbbi intézkedéseket – legalábbis egy részüket – már meg is hozta a kormány: októbertől kiviteli korlátozást rendelt el építőipari termékekre, továbbá az áremelkedések megfékezéséért néhány építőanyag esetében extraprofitadót fog bevezetni. A miniszterelnök pénteki rádióinterjújában azt mondta, hogy be kell avatkozni, mert egyébként a lakásfelújítási állami támogatások nem a kispénzű magyar állampolgárokhoz jutnak, hanem azokhoz, akik az építőanyagipar-kereskedelmet tartják a kezükben.

Erre rímel az ITM hétfői közleménye is, amely szerint „az árszínvonal megugrása nyomán a családoknak szánt otthonteremtési, lakásfelújítási támogatások egyre nagyobb hányadát teszik zsebre az alapanyagokat forgalmazók”. A tárca szerint „semmiképpen nem engedhető meg, hogy a kereskedők a fogyasztók kárára éljenek vissza a tömeges kereslet adta lehetőségekkel”. Mint írják:

a kormány sokrétű, összehangolt intézkedéssorozattal lép fel a magyar emberek védelme, az életminőségüket javító beruházások megvalósíthatósága érdekében.

Az ITM közlése szerint e munkából a következő hetekben a fogyasztóvédelem is kiveszi a részét. Az egyedi jogviták rendezésében ingyenesen közreműködő békéltető testületekhez egyre több megkeresés érkezik be az építőanyagárakkal kapcsolatban. A panaszosok gyakran azt teszik szóvá, hogy a kivitelező az anyagköltségekre hivatkozva a szerződéskötést követően egyoldalúan és jelentős mértékben megnöveli árait, újabb fizetés nélkül nem hajlandó folytatni a munkát.

A fogyasztóvédelmi hatóság ezért a jogszabályokban biztosított hatásköre szerinti összes szempontból vizsgálja az építőanyag-forgalmazókat. A helyszíni ellenőrzések kiterjednek az árfeltüntetési és termékbiztonsági követelmények betartásának számonkérésére is. Ha a szakemberek a jogosítványaikon túlmutató mulasztásokat, visszásságokat tapasztalnak, az ügyben eljáró társhatóságok bevonását kezdeményezik – zárul a tárca közleménye.

(Borítókép: Építőanyagokat rakodnak egy Tüzép-telepen 2016. április 18-án. Fotó: Oláh Tibor / MTI)