Fővárosi cégnél vizsgálódik a GVH

2021.07.15. 11:38 Módosítva: 2021.07.15. 11:42
A versenyhivatal kartellgyanú miatt vizsgálja a BKV hajóüzemeltetési közbeszerzését.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) július elején versenykorlátozó megállapodás gyanújával versenyfelügyeleti eljárást indított a BKV Zrt. „Menetrend szerinti hajóüzemeltetés” tárgyában lefolytatott közbeszerzése kapcsán – írja csütörtöki közleményében a GVH, amely

egy bejelentés alapján úgy véli, hogy a közbeszerzési eljárás során „bizonyos vállalkozások jogsértő egyeztetéseket folytattak az ajánlati árak, illetve a nyertes meghatározása érdekében”.

A GVH a vállalkozásoknál előzetes bejelentés nélküli helyszíni kutatásokat tartott, a rajtaütések során pedig elektronikus másolatokat készített az érintett cégek adathordozóiról, amelyek elemzése folyamatban van.

A hatóság közölte azt is, hogy az eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam hat hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható – közölte a versenyhivatal.

A GVH közleménye végén kiemelte, hogy egy kartellben – a büntetőjogi fenyegetettség miatt különösen egy közbeszerzési kartellben – érintett vállalkozásnak érdemes szem előtt tartania:

a jogszabályok ilyen esetben is honorálják a versenyhatósággal való együttműködést.

Mint írják, az engedékenységi politika lényege, hogy egy versenykorlátozó megállapodásban részes vállalkozás akár a bírság elengedésében is részesülhet, ha elsőként szolgáltat döntő fontosságú bizonyítékokat a jogsértésről, vagy olyan érdemi információkat ad egy feltáratlan megállapodásról, amelyek alapján a GVH vizsgálatot tud indítani. A bírság csökkentésével honorálható emellett minden olyan önként szolgáltatott bizonyíték, amely – ha nem is elsőként érkezik a hatósághoz – érdemben segíti a kartell feltárását – zárul a hatóság közleménye.