Ez tudható most a magyar Hollywoodról

8566649C-04AE-4FF2-8DFB-5EF65082F464
2021.07.19. 14:22
Orbán Viktor barátja, egyben a leggazdagabb magyarok egyike, Garancsi István cége építene amerikai partnerekkel Budakalászon filmstúdiót, amely a Marvel, a Disney és a Netflix produkcióit vonzaná Magyarországra. Az Omszk-tó és a Duna-part közelébe tervezett komplexum sorsa rövidesen eldőlhet. Az biztos, hogy a projekt erősen megosztja a helyieket.

Garancsi István cége, a Market Építő Zrt. megerősítette az Indexnek, hogy valóban egy modern, gigantikus méretű filmstúdió-komplexum megvalósításán dolgoznak. Mindezt amerikai szakemberek bevonásával. A cég azt is elárulta, hogy

a projekt jelenleg előkészítési fázisban tart, és egy olyan filmstúdióról álmodnak, amely alkalmas lesz Bármilyen produkció forgatására.

A lehetséges helyszínek kiválasztásánál szóba került Budakalász, ám ennél többet nem árult el a vállalat.

Péterffy Gábor, Budakalász polgármesteri kabinetének vezetője már készséggel válaszolt kérdéseinkre, akitől megtudtuk, hogy idén április elején indult a folyamat, a Market Zrt. ekkor kereste meg először a filmstúdió építésének ötletével az önkormányzatot. A beruházó által prezentált tervek szerint egy látványában mindenképpen erősen meghatározó épületegyüttesről lenne szó, nyolcemeletes, 24-26 méter magas, 120-150 méter hosszú és 60 méter széles objektumokkal.

Így elképzelhető, hogy a Marvel, a Disney és a Netflix produkciói jönnének Magyarországra.

A filmstúdiót Budakalász külterületére tervezik, a Duna-part, az M0-s autópálya, a 11-es út és a Lupaszigeti út közti, jelenleg 26 hektáros szántóterületre, amely a Gyógynövénykutató Intézetből kivált ingatlanos cég, a GYNK Ingatlan Zrt. tulajdona. A Market ebből legalább 16 hektárt építene be. A szóban forgó területre egyelőre nem rendelkezik építési jogokkal, ám van rá felhatalmazása, ezt megadhatja az önkormányzat.

Budakalász előfizet a Netflixre?

Egyelőre azért is nyitott kérdés, hogy valóban megépülhet-e nálunk a filmstúdió, és megkapja-e a szükséges engedélyeket a budakalászi önkormányzattól, mert már most érezhető, hogy a projekt erősen megosztja a helyieket. Van, aki támogatja, más viszont egyáltalán nem, ami nem csoda, hiszen valóban nem egy könnyen eldönthető kérdésről van szó. Ezért is igyekszünk minden elérhető információt messzemenőkig a lakosság rendelkezésére bocsátani

– mondta el Péterffy Gábor az Indexnek.

A budakalászi polgármesteri kabinet vezetője szerint a stúdióépítés legnagyobb előnyei, hogy

  • a Market egyszeri 100-120 millió forintot fizetne azért, hogy a szántóterület az önkormányzattól megkapja az építési jogokat;
  • valamint az előzetes becslések alapján évente közel 200 millió forintnyi befizetéssel növelné az önkormányzat kasszáját a filmstúdió iparűzési, telek- és építményadóként;
  • mindez pedig azt is jelentené, hogy Budakalászon a költségvetési forrás a duplájára emelkedne, amit településfejlesztésére, például útépítésre és felújításra fordíthat az önkormányzat;
  • ahogy szintén felmerült az is, bár nem mint a legfontosabb szempont, hogy az épülő filmstúdió a jövőben a helyiek számára munkahelyeket is teremthet.

Ezek után jó kérdés, hogy a kilátásba helyezett, jelentős bevételi források kompenzálják-e a látványt a Duna-part közelében és a környezeti terheket, amelyekkel a stúdió építése, valamint jövőbeli működése jár majd. Éppen ezért a budakalászi önkormányzat számol az olyan felmerülő kockázatokkal és hátrányokkal, mint

  • a tervben lévő filmstúdió meghatározó látványa;
  • a hirtelen sokszorosára ugró és állandósuló forgalom;
  • a beépítéssel egy újabb budapesti zöldterület tűnik el;
  • ennek Duna-parti szakasza ráadásul Natura 2000 védelem alatt áll;
  • ha nemet mond a város, komoly bevételektől esik el.

Az említett megfontolások mentén jelenleg is zajlik a helyiek körében a reprezentatív közvélemény-kutatás, amelynek eredménye várhatóan napokon belül landol a budakalászi képviselő-testület asztalán. Ott hamarosan döntenek, hogy megadják-e a jogokat, amelyek révén megvalósíthatóvá válik a projekt.

Mint Péterffy Gábor állítja, a szavazás pusztán lelkiismereti alapon fog zajlani, mert Budakalász alapvetően egyesületi városvezetésénél nincs politikai érdek, se pártfegyelem.

Korábban már sor került egy három és fél órás lakossági fórumra, ahol a Market vezérigazgatója személyesen érvelt a filmstúdió mellett. Scheer Sándor akkor többek között elmondta, mivel a stúdiókomplexum alapvetően külterületen épülne, és még véderőt is felhúznának köré, nem képezné szerves részét a városnak. Hatására a közúti forgalom ugyan erősödhetne, de dugókat nem okozna, mert egy forgatás jellemzően 14-16 órás, hajnalban kezdődik, és késő estig tart. Azaz a filmesek jellemzően csúcsidőn kívül ingáznának a budakalászi Hollywoodba.

A lakossági fórumról az Indexnek is volt tudomása, Pártai Lucia meteorológus az Index Sunday Brunch podcastjében helyi lakosként kifejtette véleményét a projekttel kapcsolatban. Elmondta, hogy van olyan érv a tarsolyában, ami, ha a szomszédos Lupa Beach tulajdonosának tudomására jut, nos, Gerendai Károly nem fog örülni neki.

„Magyarul, ha egy nagy felületű, 120 ezer négyzetméteres épületkomplexum megépül és szép időben, délelőtt szívja magába a napot, az elnyelt napfény a hosszú hullámmal kisugárzik. Ha pedig a meleg levegő kitágul, úgy az felemelkedik, és a magasban lévő fagypont alatti hőmérsékleten a benne levő vízpára kicsapódik, megkezdődik a zivatarfelhő-képződés és menetrend szerint érkezik majd az eső. Ha ezt a hatást nem mérlegelik, akkor borítékolom, hogy errefelé gyakran lesz borús az ég” – nyomatékosítja a meteorológus.

Az elkészült koncepcióterveket a lakosság onnan is megismerhette, hogy az önkormányzat mind a négyezer budakalászi postaládába bedobta a tervezett filmstúdióról szóló tájékoztató füzetet. Illetve a városvezetés folyamatosan kapcsolatban áll helyi civil szervezetekkel, köztük a Budakalász Dunapartért Egyesülettel, akiket a közelség miatt leginkább érint a kilátásba helyezett építkezés.

Ha a szóban forgó terület hasznosításáról van szó, tény, hogy nem gigantikus filmstúdióról álmodtunk, de az is tény, hogy az adóbevételekkel megduplázódhatna a város fejlesztésekre fordítható büdzséje. Ugyanakkor eddig nem éreztünk semmiféle politikai nyomást, és a Market is maximálisan korrekt partnernek bizonyult a szakmai egyeztetésben, a koncepciótervek elkészítésében és a lakosság transzparens tájékoztatásában

– osztotta meg aggályait Budakalász polgármesteri kabinetjének vezetője. A testületi döntés rövidesen megszülethet, ugyanakkor Péterffy Gábor szerint nem kizárt, hogy végül Budakalász feje fölött döntenek azzal, hogy nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánítják a filmstúdió projektjét.

(Borítókép: A 26 hektáros szántóföld Budakalász határában, ahol a Market által megálmodott filmstúdió megépülne. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)



  • Hírek
  • Támogatások